Kultúrház az olajkutak helyén

Kultúrház az olajkutak helyén
Bihar megye – Berettyószéplakon új kultúrház építését vették tervbe. A kiszemelt területen egyelőre nem működő olajkutak rozsdásodnak.

Berettyószéplak jelenleg kultúrháznak nevezett épülete valaha vendéglő volt, melyet kisajátítottak a mult század derekán. A rendszerváltást követően öt örökös jelentette be igényét az ingatlanra, tudtuk meg Kocsis Lajos alpolgármestertől. Közülük néggyel megegyezett az önkormányzat, nekik kifizették a megegyezés szerinti pénzt. Az ötödik természetbeni visszaszolgáltatást szeretett volna, az ügyből per lett. Az örökös nyert, így az a helyzet állt elő, hogy az ingatlanban négyötöd része van a helyhatóságnak, egyötöd pedig az egyik örökösé.

Egy éven belül…

Az épület egyébként javításokra szorulna, ezért úgy döntöttek, hogy újat építenek. A terv már el is készült, sőt, a kivitelezésre a licitet is megtartották az alpolgármesterrel történt találkozásunk előtt pár nappal, azon hét jelentkező versenyzett. A győztesnek a már aláírt szerződés szerint 12 hónap áll rendelkezésére a munkára. Kocsis Lajos meg is mutatta a dokumentációt: a kiszemelt helyszín a nemrég rendbetett klubhelyiség mellett van. Érdekessége, hogy az még a Petrom hatáskörében van, az ott szomorkodó–rozsdásodó olajpumpákat el kell bontani, a kutakat szigetelni kell. A majdani új épületben, a nagytermen kívül helyet kapnak öltözők, mellékhelyiségek, de lesz konyha is, és a könyvtár is otthonra talál.

Rencz Csaba