Kultúránkat ünneplik a határ két oldalán

Kultúránkat ünneplik a határ két oldalán
Nagyvárad- Az RMDSZ váradi szervezete és Berettyóújfalu Város Önkormányzata az idén is közös rendezvénysorozattal ünnepli a magyar kultúrát. A részletekről Biró Rozália váradi RMDSZ-elnök és Muraközi István berettyóújfalui polgármester tájékoztattak pénteken az RMDSZ-székházban.

 

Biró Rozália szenátor, az RMDSZ várad-réti szervezetének elnöke hangsúlyozta: jelzés- és példaértékű, ahogy a változó idők közepette a régióban több éve együttműködnek, immáron több szinten, közösségépítő és gyarapító szándékkal. Az idén 20-22 rendezvényt gyűjtöttek csokorba, közel 20 civil szervezet közreműködésével, s újdonságként, nevelő szándékkal igyekeztek több olyan eseményt is szervezni, melyekkel a gyermekeket, illetve az ifjúságot szólítják meg.

Muraközi István berettyóújfalui polgármester arra hívta fel a figyelmet: a kulturális kínálat színes és változatos, reményeik szerint a művészet különböző ágai iránt érdeklődők megtalálják a saját érdeklődési körüknek megfelelő rendezvényeket. Berettyóújfaluban a sorozatot már január 17-én útjára indították egy fotókiállítással, az elmúlt hét pénteken pedig a közösségi művelődésről és a nemzet megmaradásáról szerveztek fórumot. Hétfőn 14 órától a Sinka István Városi Könyvtárban Művelődni kicsit másképpen címmel hangzanak el előadások. Január 22-én, kedden, vagyis A Magyar Kultúra Napján 14 órától a Nadányi Zoltán Művelődési Központ nagytermében a váradi Matyi Műhely Bábszínház Az Aranytulipán című Benedek Elek-mesével lép fel. 15 órától a Sinka István Városi Könyvtár a helyszíne dr. Takács Miklós egyetemi adjunktus könyvbemutatóval egybekötött előadásának, melynek címe: Ady, a korai Rilke és az istenes vers. 17.30 órakor a Bihar Vármegye Képgalériában megnyitják Csathó Töhötöm váradi festőművész kiállítását, közreműködik Holló Barna grafikusművész és Trifán László zenész. 19 órakor ünnepi díszelőadás kezdődik a Nadányi Zoltán Művelődési Központ nagytermében. Fellép Hajdu Géza és Körner Anna, Görgey Gábor kétrészes színjátékával (Mikszáth Kálmán különös házassága). Csütörtökön 16.30 órától a Bihari Múzeum időszaki kiállítótermében Alkotni jó címmel tárlat nyílik az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárainak alkotásaiból, pénteken 17 órától pedig a járási hivatal Fráter László-termében bemutatják a 45 éves ifjúsági fúvószenekar krónikáját tartalmazó könyvet.

Váradi események

Biró Rozália a váradi programokat ismertette. Hétfő délután 5 órakor az Ady Endre Középiskolában fórumot tartanak a közösségi művelődésről és a nemzet megmaradásáról- közreműködik dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, dr. Fleisz János egyetemi magántanár, Mons. Fodor József vikárius, dr. Dénes István berettyóújfalui kanonok-plébános és Kolozsvári István néprajzos- , melyet Meleg Vilmos színművész József Attila-estje (kiáltás Istenhez) követ. Január 22-én, kedden 11 órakor az Euro Foto Art Galériában megnyitják A Világban Élő Magyar és Román Fotóművészek VII. Nemzetközi Szalonját. A Szacsvay Imre Általános Iskolában három esemény is zajlik: 11 órától az elemi osztályosok Tóth Ágnes költőnővel találkoznak, 13-tól az V-VIII. osztályosok Markó Béla kötővel, irodalmárral, 14 órától pedig a szülők folytatnak párbeszédet a kultúráról és az oktatás szerepéről az RMDSZ volt szövetségi elnökével. 16 órától a Máltai Segélyszolgálat helyi munkapontjának és az RMDSZ várad-réti körzetének lebonyolításában megkoszorúzzák Széchenyi Zsigmond emléktábláját (G. Enescu utca 17. szám). Ezután a Szigligeti Színházban folytatódnak az események: 17 órától a Várad folyóirat szervezésében bemutatják a kolozsvári Koinónia kiadó négy kötetét, majd 19 órától az RMDSZ Bihar megyei szervezetének és a Partium Alapítvány koordonálásában sor kerül a szokásos díjkiosztó gálaünnepségre. Ennek keretében beszédet mond Markó Béla, majd zárásképp fellép a Nagyvárad Táncegyüttes a Fekete Sáfrány című produkcióval.

Január 23-án, szerdán 13 órától a Bunyitay Könyvtárban író-olvasó találkozó zajlik a Szemfüles ifjúsági folyóirat szerkesztőivel, 17 órától pedig Biharban alkotunk címmel a Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítását nyitják meg a Tibor Ernő Galériában. A kultúra heti rendezvények egyik médiatámogatója a Bihari Napló.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,