Kulturális forgatag a 6. Szent László Napok második napján

Kulturális forgatag a 6. Szent László Napok második napján
Igazi kulturális forgatagnak ígérkezik az idén június 18–24. között zajló nagyváradi Szent László Napok második napja: június 19-én, kedden három kiállításmegnyitóra, egy színházi előadásra és egy régizenei koncertre várják az érdeklődő közönséget.

A Partiumi Keresztény Egyetem művészeti tanszékével együttműködésben három tárlatot is megnyitnak kedd délután a várban, illetve a PKE székhelyén az alábbi program szerint:

17.00 Download Design – kiállítás. A Download Design, mint ahogy a neve is mutatja, internetről ingyenesen letölthető gyártmányrajzokat, bútorterveket kínál bárki számára. Ez a sikeres és friss szemléletű kísérleti projekt egyrészt számos ágazati anomáliára, faipari, bútoripari problémára próbál megoldást találni, másrészt a nagyközönséghez szól, s mindenki számára elérhetővé szeretné tenni a minőségi dizájnbútorokat. A projekt lényege a helyi erőforrások kihasználása és a mikrovállalkozások támogatása. Helyszín: nagyváradi vár, G-épület. A kiállítás látogatható: június 20–21., 15–18 óra; június 22–24., 11–19 óra között.

17.30 Art Generator 4 – a Partiumi Keresztény Egyetem Grafika Szakának kiállításmegnyitója. Az Art Generator Műhely a nagyváradi PKE képzőművészeti szakos hallgatóinak pár éve működő tehetséggondozó programja. Az idei Art Generator 4 című kiállítás két témakörben mutatja be a hallgatók alkotásait. A II. évesek egy közös műalkotást hoztak létre, amelyben felidézik Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festményének inspiratív szellemiségét, egy komplex művészeti installációt alkotva meg. A III. éves hallgatók csoportja „A mindennapi élet reklámpromója” mottóval olyan videoklipeket hozott létre, amelyek humoros és szórakoztató jellegükkel a Szent László Napok színesen tetszetős foltjai lesznek. Helyszín: nagyváradi vár, G-épület. A tárlat kurátora: Antik Sándor, a PKE tanára. A kiállítás látogatható: június 20–21., 15–18 óra; június 22–24., 11–19 óra között.

18.30 A MOME Graphic Design Diploma tervezőgrafikai kiállítása. A kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tervezőgrafika Tanszéke mesterképzésén 2017-ben diplomát szerzett tizenegy ifjú tervezőművész munkáit mutatja be. A MOME Média Intézetének égisze alatt működő Tervezőgrafika Tanszék progresszív szellemiségű, a kortárs trendekre érzékeny, globális értékeket hangsúlyozó szellemi műhelyként határozza meg magát. A 11 különböző tematikájú és indíttatású projekt mögött ugyanaz a szándék húzódik meg: egymástól eltérő megközelítésben a maga módján mindegyik a kommunikáció jövőjét kutatja, 11 érvényes választ, lehetséges víziót fogalmazva meg, felkínálva mindannyiunk számára az erről való közös gondolkodás lehetőségét. Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, új épület. Látogatható: június 20–24., 9–20 óra között.

Régizenei koncert

18.00 Boldog Várad – Mátyás király muzsikusai – régizenei koncert. Budapesti és nagyváradi zenészek idézik meg a 15. századi Várad zenei világát, Vitéz János püspök korát. A műsor két pillérét Várad egyházzenéje, illetve világi táncok és énekek adják.

A műsor keretében fellépnek:
Buda Ádám (Magyarország). Énekmondó, kobzos, lantos, tekerőlantos és furulyás, Tinódi-díjas lantművész. Várjátékokon, történelmi megemlékezéseken, régizenei fesztiválokon, táncházakban, reneszánsz lakomákon ad elő interaktív, hangszeres műsorokat.
Apró Anna (Magyarország). Jelenleg a budapesti Zeneakadémia másodéves hallgatója koboz és népzeneelmélet szakon. Az egyetemi tanulmányokon túl, a Tindia zenekarban, a moldvai magyarok archaikus dallamkincsét népszerűsíti táncházak formájában. Emellett aktív zenei alkotói tevékenységet folytat a kecskeméti Resti Kornél zenekarral, amelyben a verseket megzenésítve adják elő. Mindezen túl számos műfajban és formációban rendszeresen közreműködik.
Continuo együttes. Két éve alakult meg, Kiss Tünde és Kiss Huba, a nagyváradi filharmónia munkatársainak a vezetésével. Repertoárjuk a reneszánsz kor énekes és hangszeres világát öleli fel. Az együttes tagjai: Kiss Tünde (furulya), Szakács Ottilia (furulya), Kiss Huba (ének, gitár), Szakács Zoltán (gitár, dob).
Stefán Tünde (ének). A jelenleg Medgyesen élő orgonista, zenetanár Nagyváradon végezte tanulmányait, a Partiumi Keresztény Egyetem egyházzene szakán, illetve az állami egyetemen, zongora főszakon.
Szeghalmi Emese (ének, orgona). Felsőfokú tanulmányait szülővárosában végezte, a váradi Partiumi Keresztény Egyetemen egyházzenei, az állami egyetemen pedig zongora, orgona szakon. Régizenei tanulmányokat folytat ének, orgona és csembaló szakon, bel- és külföldön.
Helyszín: nagyváradi vár, L-épület. Szervező: Szent László Egyesület.

19.00 Tizennyolc – a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház előadása. Ahogy a címe is mutatja, a darab a nagy háború utolsó évében játszódik, és a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be. A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadása az összeomlást elősegítő csoportok és azok között zajlik, akik megpróbálják összetartani a széteső monarchiát. A cselekmény szerelem és szenvedély, ármány, gyűlölet és halál, fondorlat és megbélyegzés szálain fut a tragikus végkifejletig. Belépőjegyek elővételben 10 lejért kaphatók Nagyváradon, a Kálvin János u. 1. szám alatt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodájában, valamint a helyek függvényében az előadás előtt a helyszínen. Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem díszterme.