Kultúra és politika

Kultúra és politika
Meghökkenve olvasom azokat az írásokat, amelyek a Magyar Kultúra Ünnepének váradi eseményeit, ezek között az én szereplésemet és szavaimat kommentálják.

Nos, valóban nem tartottam szerencsésnek, hogy ennek az ünnepnek a középpontjába Aczél Endrét – egy különben kitűnő és általam is elismert publicistát – állították: neki inkább a Magyar Sajtó Napján lehetett volna méltó bemutatkozási lehetőséget adni. A kulturális ünnep legyen valóban az irodalomé, a művészeté. El tudtam volna képzelni, hogy ennek az ünnepnek például Csoóri Sándor vagy Konrád György legyen a szónoka (vagy, hogy az abszurdok világába tévedjek: a kettő együttesen!). Mindez magánvélemény, lehet jogos és lehet téves. Mindazonáltal azt kell hinnem, hogy ez a sajtópolémia és mögötte a kulturális ünnep nem Aczél Endréről és nem rólam szól, hanem az erdélyi magyar közéletben egymással küzdő politikai erők vetélkedéséről. Engem a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége hívott meg, és tapasztalataim szerint ennek a szervezetnek nincsenek politikai ambíciói – ahogyan nekem sem. Az ünnepségsorozat programjáról azonban, ahogy tudom, Lakatos Péter, a Partium Alapítvány elnöke és Bíró Rozália alpolgármester döntött. Lakatos Péterhez, jóllehet vagy másfél évtizede veszek részt Váradon kulturális eseményeken, eddig nem volt szerencsém. Erdélyi irodalomtörténetemnek máig két (együttesen több mint ezerkétszáz lapot kitevő) kötetét mutatták be Nagyváradon – Lakatos Pétert ez a munka: az első teljes erdélyi magyar irodalomtörténeti összefoglalás hidegen hagyta. Sebaj, úgy látszik, az irodalom (az erdélyi irodalom) kívül esik az érdeklődési körén. Bíró Rozália pedig a január 22-i gálaműsor (erről is volna véleményem, de a békesség kedvéért nem szólaltatom meg) végeztével kijelentette, hogy a Magyar Kultúra Ünnepének eseménysorozata ezzel véget ért – holott voltak események a következő két napon is.

Végezetül: úgy gondolom, hogy mindaz, ami Váradon történt, egymással vetélkedő politikai erők játéka volt. A politikának megint sikerült rátenyerelnie a kultúrára. Ezen a sakktáblán én csak „gyalog” vagyok (megengedem: Aczél Endre meg „futó”). Elmondhatom, hogy ezt a szerepet nem vállalom. (Különben nem adtam interjút egyetlen újságírónak sem.) Minthogy nekem a teljes magyar kultúrához és a nemzeti egység (vagy megbékélés) stratégiájához van közöm (és remélem, Aczél Endrének is), szeretnék kimaradni ebből a nagyváradi csatározásból. Egyelőre elment a kedvem attól, hogy ebben a különben számomra kedves városban szolgáljam a magyar kultúra ügyét.

Pomogáts Béla