Külpolitikáról és egy önbecsapó korszakról

Külpolitikáról és egy önbecsapó korszakról
Nagyvárad – Szerda este az Ady Endre Elméleti Líceumban folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia. Ezúttal ifj. Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója beszélt az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikai törekvéseiről.

Előadásának első felében ifj. Bertényi Iván arról beszélt, általában véve hogyan alakult az európai államok külpolitikája a 19. században. Kifejtette: ennek lehetséges célja lehet passzív, amikor a biztonságra, a területi épség védelmére törekednek, ha azonban gyarapodni akar egy ország, és kellő erőt gyűjtött ehhez, akkor következhetett az aktív külpolitika, vagyis a hódítás, mely lehetett etnikai és dinasztikus alapú. Az utóbbiból fakadó imperializmus korát az jellemezte, hogy jogi szempontból nem minden állam volt egyenlő, vagyis a nagyhatalmak szuverenitása teljes körű volt, ezek döntöttek fontos európai kérdésekben, míg a kisebbek korlátozott függetlenséggel rendelkeztek, s ha lépni akartak, ahhoz kellett a nagyok jóváhagyása. A lényeges ügyekben alapvetően öt nagyhatalom határozott: Anglia, Franciaország, Oroszország, Poroszország és Ausztria. Erre a tradícióra épült az 1815-ben megalakult Szent Szövetség, melynek keretében a felsoroltak szorosabb együttműködésre törekedtek. Ennek hátránya volt a konzervatív gondolkodásmód, viszont előnye a tartós béke. Ezen idillikus állapottal szemben jelentkezett aztán a modern nacionalizmus, mely nem volt hajlandó tudomásul venni az említett viszonyokat, azonban tulajdonképpen a gyakorlatban megvalósíthatatlan álmokat szövögetett. A konzervatívok zászlóvivője Metternich herceg volt, aki igyekezett fellépni a liberális és/vagy nacionalista megnyilvánulások ellen. A kialakult rendszeren az első rést a görög felkelés ütötte, majd a francia forradalom hozott (1830) jelentősebb változást, mely ellentéteket szült a konzervatív táboron belül, ami két részre szakadt: az angolok, a franciák és a belgák a liberális monarchia hívei lettek, míg a közép- és kelet-európai dinasztiák kitartva korábbi álláspontjuk mellett Münchengratzban egy újabb szerződéssel pecsételték meg kooperációjukat. Ennek köszönhetően újabb tizenöt év nyugalom következett, mígnem elérkezünk 1848-hoz.

Hungarocentrikus

A történész arra hívta fel a figyelmet: mivel általában hungarocentrikusan gondolkodunk, s azt hisszük, hogy körülöttünk forog a világ, ezért arról is megvagyunk győződve, hogy az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc hatásaival óriási változásokat okozott Európa külpolitikájában, holott csupán Magyarország történelmében határkő. Ha reális önképet akarunk magunkról, akkor azt kell látnunk, hogy valójában a német probléma volt a fő téma, alapvetően ettől függött Európa térképének az átrajzolása, illetve a jövője. A magyar liberálisoknak az kedvezett volna, ha létrejön a német egység, ez azonban egyelőre nem valósult meg. Elmondható tehát, hogy 1848 legfontosabb kérdései felmerültek ugyan, de elbuktak, a forradalom pedig nem számított akkora horderejűnek Európában, mint Magyarországon szerették volna, vagy gondolták. Ami a külpolitikát illeti: 1849 után a Habsburg-birodalom fő érdeke a fennálló európai egyensúly megtartása volt, a túlerős kontinentális partnerek féken tartása, és meglévő európai pozícióinak megtartása, esetleg megerősítése. Magyar külpolitikai elképzelések 1848-ig nem voltak, mert úgy véltek, még nem érett meg rá a helyzet, pedig a függetlenség kivivívása szempontjából hasznos eszköz lehetett volna. A forradalom idején az optimista forgatókönyv megbukott, az önálló külpolitikára való törekvés helyett inkább a kétségbeesés diplomáciája érvényesült, és noha az 1849-es tavaszi hadjáratra, mint hazaszeretetünk egyik legszebb fellángolására, jogosan lehetünk büszkék, a végső siker valójában kudarcra volt ítélve az európai kontextus miatt.

Andrássy érdeme

1849 után két nagy irányzat bontakozott ki: az egyik, mely bánta a forradalmat (Kemény Zsigmond, Eötvös József, Deák Ferenc), és a Kossuth fémjelezte emigráció utópisztikus elképzelése, mely Bertényi Iván meglátásában megvalósíthatatlan lett volna. Megítélésében logikusan következett az 1867-es kiegyezés, ami mellett az szólt, hogy hajlandóak vagyunk a függetlenségünkről lemondani, ha a Habsburgok megvédenek minket, és tiszteletben tartják a jó együttműködést, illetve viszonylagos önállóságunkat, a fő ellenérv pedig az volt, hogy majdan együtt fogunk bukni az osztrákokkal. „A pillanatnyi realitás Deák Ferenc véleményét tükrözte, aki helyesen döntött, mert nem lehetett tovább várni”- fogalmazott. Létrejött tehát a dualista birodalom, melynek fő lényege a közös külpolitika volt, viszont ahogy napjainkban is történik, magyar szempontból az érdekérvényesítés döntő módon függött az aktuális miniszterelnök és/vagy külügyminiszter befolyásától, képben levésétől, ügyességétől. Lényeges változást hozott, hogy 1871-ben Andrássy lett a közös külügyminiszter, aki ugyan nem azt a politikát hajtotta végre, amit szeretett volna, hanem amit lehetett, viszont egyértelműen az ő sikerének tudható be a berlini kongresszus sikere, ahol megmutatkozott, hogy miként „hangzik” az igazi nagyhatalmi „koncert”.

Tanulságok és tapasztalatok

A berlini kongresszus (1878) következtében átrajzolódott a Balkán térképe, ugyanis Ausztria-Magyarország megszállta Bosznia-Hercegovinát, mely a birodalom egyetlen hódításának bizonyult fennállása ötven esztendeje alatt, és fontos tanulsága volt, hogy a közvetlen magyar érdeket a dualista logika mentén olykor alá kell rendelni a birodalmi szempontnak, hiszen hosszabb távon ez a közép-európai stabilitás megteremtését jelentette, illetve lehetővé tette a fejlődést. Európa nyugalmas évtizedeinek aztán Bismarck menesztése és II. Vilmos német császár színre lépése vetett véget, a magyarok azonban a változásokból nem érzékeltek semmit, mert egy arány tévesztett álomvilágban éltek, abban a tudatban, hogy a boldog békeidők örökké tartanak. A Millenium évfordulójától az első világháború kitöréséig tartó éveket tehát a magyar történelem önbecsapó és önsorsrontó korszakának is tekinthetjük- mondta ifj. Bertényi Iván.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter