A három magyarországi író – Szélesi Sándor, Gáspár Ferenc és Cselenyák Imre – akárcsak tavaly, az idén is a Gheorghe Șincai megyei könyvtár, valamint a Szacsvay iskola meghívására érkezett Váradra. Az órák során nemrég megjelent köteteiket mutatták be a gyerekeknek, történelmi betekintést nyújtva a cselekmény korszakába. A Magyar Írószövetség három tagja egyébként sok könyvet is hozott, ezek egy részét a gyerekeknek osztották el, egy részét pedig a könyvtárnak adományozták.
Sikeres volt
Amint Tavaszi Hajnal, a könyvtár aligazgatója elmondta, fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy az író hús-vér ember, mert ezáltal a könyvekhez is közelebb kerülnek. Kecse Gabriellától, az iskola aligazgatójától megtudtuk: a tavalyi rendezvény annyira sikeres volt, hogy a gyerekek azóta többször is kérdezték, mikor jönnek el ismét a magyarországi írók Váradra. Szeretné, tette hozzá, ha a rendezvényre minden évben sor kerülne, ezt már csak azért is fontosnak találja, hogy a magyarországi vendégek megismerjék és megszeressék Váradot. Megtudtuk: mindhárom író korhűen ábrázol egy- egy történelmi korszakot, s teszi ezt olvashatóan, a mai világban is eladható stílust alkalmazva.
Kalandos történetek
Szélesi Sándor nemrég megjelent, Jumurdzsák gyűrűje című könyvét mutatta be. Mint megtudtuk, a kalandos történet több síkban játszódik, a szereplők – kiknek egyike maga Gárdonyi Géza – időutazáson vesznek részt. Gáspár Ferenc a Johnny Fortunate sorozat legújabb kötetét mutatta be játékos, interaktív módon. A könyv címe Pogányokkal táncoló, s ez is történelmi regény, mely a fantasztikumot sem mellőzi, s egy fontos szerelmi szál is fut benne. Cselenyák Imre az Ágoston úrfi című könyvét mutatta be. A történet egy XIX. században élő, létező személyről szól, Széchy Ágostonról, aki hosszú és nehéz utat jár meg, míg megtapasztalja az igazi szerelmet és csalódást, megérti a magyar nyelv és népzene szépségét, s rádöbben: itthon van feladata, itthon kell magyarnak lennie.
Neumann Andrea