Különleges mű a csütörtök esti koncerten

A két vendégművész és a filharmónia művészeti vezetője a szerdai nagyváradi sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
A két vendégművész és a filharmónia művészeti vezetője a szerdai nagyváradi sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
Két ismert, valamint egy másfél évtizede nem játszott mű kerül terítékre a Nagyváradi Állami Filharmónia csütörtök esti hangversenyén. Az egyik darab különös történetéről hallhattunk többet a szerdai sajtótájékoztatón.

Míg Beethoven két elhangzó műve – a Fidelio-nyitány és a IV., B-dúr szimfónia – a filharmóniák programjának megszokott részét képezi, Elgar Gordonkaversenye legalább tizenöt éve nem hangzott el Váradon, mondta el Foica László, a filharmónia művészeti vezetője a szerdai sajtótájékoztatón. Mint megtudtuk, a mű 1919-ben született, az első világháború után, és hangulatában a háború borzalmai, a sok elveszett élet fölötti fájdalom tükröződik. Ez egyúttal Edward Elgar utolsó jelentős műve – alig egy héttel a bemutatót követően a zeneszerző felesége meghalt, s bár ő még tizenöt évet élt, úgy tűnik, ettől fogva nem volt képes alkotni. Ráadásul maga a bemutató is bukás volt – a másik zeneszerző és karmester aki az est során fellépett nem adott lehetőséget arra, hogy a zenekar rendesen begyakorolja a művet.

Elismerő szavak

Ennek nyomán negyven évig nem is tűzték műsorra; Jacqueline du Pré csellóművész fedezte fel és játszotta el ismét 1960-ban, nagy sikerrel, s azóta a mű elfoglalta jól megérdemelt helyét a jelentős, csellóra írt darabok között. További érdekesség, hogy az 1960-as évi bemutatón az a John Barbirolli volt a karmester, aki a mű első bemutatóján csellón közreműködött. A művészeti vezető később azt is hozzátette: elkerülendő, hogy olyasmi történjen, mint közel száz évvel ezelőtt, a próbák már hétfőn elkezdődtek, s biztosítani tud mindenkit afelől, hogy az előadás különleges minőségű lesz.

A két vendégművész is részt vett a sajtótájékoztatón. Petrus Bölöni Áron Nagyváradon született, Budapesten élő csellóművész elismerő szavakkal illette a filharmónia zenekarát – mint mondta, tekintettel arra, hogy három egymást követő hangversenyen vannak túl a zenekar tagjai, mindenki frissen és lelkesen dolgozik, nagyon jó az együttműködés, „le a kalappal előttük”. Ő egyébként tíz éve tanulta a gordonka hangverseny első részét, a másodikat azonban most fogja először játszani és nagy kihívás számára.

Dobszay Péter karmester 1990-ben született, s jelenleg a Szolnoki Szimfonikus Zenekar állandó karmestere, továbbá a Dohány utcai Zsinagóga, valamint a Gazdagréti Szent Angyalok parókia orgonistája. Tavaly a Maestro Solti nemzetközi karmesterversenyen bekerült a döntőbe és elnyerte a közönségdíjat. Ő is elismerően szólt a váradi zenekarról – mint kijelentette, az elmúlt évben tíz-tizenegy magyarországi és külföldi zenekarral működött együtt, s elmondhatja, hogy Nagyvárad büszke lehet erre a zenekarra, már az első próba is kiemelkedő volt. A karmester első alkalommal jött Váradra, s kihangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy itt lehet. Mint megtudtuk, főleg a Szent László templom volt rá nagy hatással, ahol egykor Michael Haydn és Dittersdorf is megfordult.

Neumann Andrea