Ország-világ

2020.06.22. 11:55

Szijjártó: az elmúlt év megfeszített munkája nem volt hiábavaló

A magyar vállalatok döntő többségét alkotják azoknak a cégeknek, amelyek elkötelezték magukat a beruházások mellett, a 806 támogatásban részesülő vállalatból 622 magyar, ami jól mutatja a nemzetgazdaságon belül a hazai tulajdonú vállalatok jelentős megerősödését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program hétfői szerződésátadó rendezvényén.

Budapest, 2020. június 22. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképességi program támogatói okiratainak átadóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. június 22-én. Az eseményen újabb három vállalat - az Ecseri Termelõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. és a Kókai Tömítéstechnikai Kft. - vehetett át támogatói okiratot. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter elmondta: a magyar vállalatok bebizonyították, hogy az elmúlt év megfeszített munkája nem volt hiábavaló.

Magyarországon a közép-európai térség legversenyképesebb beruházási környezete jött létre.

A jelenlegi beruházások támogatásával a kormány biztosítja annak lehetőségét, hogy

a magyar vállalatok olyan fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyeket a külföldi versenytársak most nem tudnak.

Így a magyar vállalatok előnybe tudnak kerülni a nemzetközi piaci pozíciókért zajló versenyben – közölte.

Hétfőn újabb három cég vehette át a versenyképességi program szerződését a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A miniszter elmondta: a három magyar, ráadásul családi tulajdonban lévő vállalat együtt 1,4 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, ezáltal 803 munkahelyet véd meg, és ehhez a kormánytól 694 millió forintnyi támogatásban részesül. Ezen cégekkel együtt 806 vállalat kötelezte el magát munkahelymegtartó beruházás mellett, 377 milliárd forint értékben végeznek beruházásokat, amelyhez a kormány 169 milliárd forintos támogatást biztosít.

Az Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 593,057 millió forintos beruházásához a magyar állam 282,408 millió forinttal járul hozzá.

Szijjártó Péter a vállalatról elmondta: a kft. a világ legnagyobb autóipari és gépgyártó vállalatait szolgálja ki, döntően exportra termel, és a jelenlegi beruházásával, robotok beszerzésével még komplexebb munkavégzésre teszi alkalmassá munkavállalóit, és újabb piacok megszerzésre nyílik a vállalatnak lehetősége az alumíniumból készült öntvények nagynyomásos technológiával történő elállítása során.

A mintegy 500 embert foglalkoztató ceglédi cég robotok beszerzése mellett szoftvereket is szolgálatba állít a hatékonyság növelés érdekében a beruházás során, amelyek jelentősen hozzájárul jövőbeli bővülésükhöz – tette hozzá Ecseri Ferenc, a kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. 585,059 millió forintos beruházásához 282,408 millió forint állami támogatást nyert el.

A miniszter ismertette, hogy a máriapócsi Gloster vállalat évente 20 ezer tonnányi kapacitással rendelkezik, zöldség- és gyümölcskonzerveket állítanak elő, a támogatásnak köszönhetően olyan csomagoló berendezéseket vásárolnak, amelyek egyrészt jelentős mértékben felgyorsítják a termelésüket, másrészt az élelmiszeriparban egyre kifinomultabbá váló élelmiszerbiztonsági, egészségügyi előírásoknak is meg tudnak felelni.

A támogatás lehetővé teszi, hogy a kapacitásukat 27-30 ezer tonnára emeljék – tette hozzá Kegye László, a Gloster Kft. ügyvezetője.

Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben a megye konzerviparának zászlóshajója lett a 27 millió üvegeskapacitásával a Gloster konzervgyár. A cég 200 embert alkalmaz, a termékek beszállításával 500 család megélhetését biztosítja.

A Kókai Tömítéstechnikai Kft. beruházásának volumene 257,697 millió forint, amelyhez a magyar állam 128,848 millió forinttal járul hozzá.

A kft. olyan speciális gumi fröccsöntési technológiát vezetnek be, amellyel a világ legnagyobb vasúti és közúti járműgyártó vállalatok fékrendszereibe tudnak beszállítani, ezáltal is növelve a magyar gazdaság exportteljesítményét, illetve javítva a pozícióikat a nemzetközi piacokon – jegyezte meg Szijjártó Péter.

Laczkó-Tóth Gergely, a Kókai Tömítéstechnikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 1984 óta foglalkoznak gumitermékek gyártásával, amelyeket nagyrészt fékrendszerekbe, illetve egyéb vagyon- és életbiztonsági rendszerekbe építenek be, ezért a legmagasabb minőségi feltételeknek kell megfelelniük.

Az ajkai Kókai Tömítéstechnikai Kft. garázscégből nőtte ki magát, mostanra több száz embernek ad munkát és a világ 14 országába szállít termékeket, elsősorban műanyag és gumi tömítőanyagokat autóhoz, vasúti szerelvényekhez, illetve háztartási gépekhez – fűzte hozzá Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképességi program támogatói okiratainak átadóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. június 22-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában