Krisztus feltámadásának ünnepe

Krisztus feltámadásának ünnepe

A húsvét a kereszténység
legnagyobb ünnepe, az „ünnepek
ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum). Idén
húsvétvasárnapot és
húsvéthétfőt április
11-én és 12-én ünnepli a nyugati
keresztény egyház.


A keresztény egyházak
tanítása szerint húsvét
Jézus Krisztus
feltámadásának és vele az
emberiség megváltásának
ünnepe, amelyet a 325-ben tartott első
niceai zsinat döntése
értelmében a tavaszi
napéjegyenlőséget követő
holdtölte utáni első
vasárnapon (március 22. és
április 25. között) tartanak. A
keresztény ünnep az
ószövetségi pászka
ünnepéből nőtt ki. Ennek az
előképnek – a keresztény
tanítás szerinti –
beteljesedése Jézus Krisztus
átmenetele a halálból a
feltámadott életre. Jézust
a zsidó húsvét előtt
(valószínűleg 30. április
7-én) Poncius Pilátus halálra
ítélte, nagypénteken keresztre
feszítették és vasárnap
hajnalban, föltámadván a
halálból, megmutatkozott
tanítványainak.


Az ünnepet böjti időszak
készíti elő a
hamvazószerdától nagyszombatig
tartó negyven napon. A húsvéti
ünnep központi liturgiája a
nagyszombat esti-éjszakai húsvét
vigíliája (vigilia paschalis). Az
ünneplés tárgya a
világosság győzelme a
sötétség, az élet
győzelme a bűn és halál
fölött, ebben egybefonódik a
kereszthalál és a
feltámadás. A nagyszombat napján
szentelt húsvéti gyertya a
feltámadt Üdvözítőt, mint
a világ világosságát
jelképezi. Húsvétvasárnap
ünnepélyes szentmisét tartanak. A
feltámadás napján a pápa a
Szent Péter téri szabadtéri
ünnepi misén mondja el hagyományos
húsvéti üzenetét és
„Urbi et orbi” (a városhoz –
Rómához – és a
világhoz intézett) apostoli
áldását. A katolikus
egyházfő számos nyelven
köszönti a híveket, magyarul a
„Krisztus feltámadott, Alleluja”
szavakkal.


A húsvét elnevezés a
böjti időszak végére utal, mert
ekkor lehet újra húst enni. A
húsvétvasárnapi szertartás
része a húsvéti ételek
(bárányhús vagy sonka,
kalács, tojás, bor)
megáldása. Sokfelé
szentelés után siettek haza, mert a
néphit szerint a lemaradó még
abban az évben meghal, míg az
elsőnek hazaérő első lesz az
aratásban. A szentelt étel
maradványainak varázserőt
tulajdonítottak: a tojás
héját a veteményre
szórták, a kotlós
fészkébe tették vagy
meghintették a vetést, hogy
jégverés, üszög kárt ne
tegyen benne.


Húsvéthétfőhöz
fűződő népszokás a
locsolás és ennek jutalmául a
festett tojás ajándékozása.
A locsolkodás alapja a víz
tisztító,
termékenységvarázsló
erejébe vetett hit. A tojás (eredetileg
halotti kultusz kellék) a belőle
kikelő madárral Jézus
újjászületését, a
népi hiedelem szerint az életet, a piros
szín Jézus kiontott vérét
jelképezi. A locsolkodó vers és a
kölnivel való locsolkodás
később terjedt el, ahogy az
ajándékot hozó
húsvéti nyúl képzete is. A
nyúl szintén a termékenység
és az élet ciklikus
megújulásának jelképe, de a
gyermekeket megajándékozó
nyúl meséje csak a közelmúlt
“terméke”.


A húsvéthétfőt
régebben – a locsolkodás
szokására utalva – vízbevető,
vízbehányó
hétfőnek
is nevezték. A nap a
fiatal lányok és legények
mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi
tavaszünnep volt szabadban töltött
szórakozással, az ünnepen
országszerte húsvéti
bálokat rendeztek.