Krisztus embersége felemel bennünket

Krisztus embersége felemel bennünket

Nagyvárad- Nagycsütörtökön este
úrvacsoraosztással egybekötött
zenés áhítatot tartottak a
nagyvárad-szőlősi református
templomban. Közreműködött a
Tálentum együttes, igét hirdetett
Szűcs Imre lelkész.


Beszédében Szűcs Imre
lelkipásztor arra emlékeztette az
egybegyűlteket: már az ókorban
remélték azt, hogy el fog jönni a
Messiás, és valami rendkivülit fog
számukra hozni. Ez az üzenet azonban
nemcsak hírként érkezett:
Krisztus személyében eljött a
maga testi valójában az, akit
vártak, és akit nem ismertek fel.
Talán éppen az árulta el
Jézust, aki a leginkább felismerte
őt és látta azt, hogy valóban
Istennek a fia. Nem lehet pontosan tudni, hogy
Júdásban mekkora volt a hit
és a hitetlenség, mekkora volt benne az
ismeret, és mekkora űr tátongott
benne ismeretlensége és
tudatlansága szempontjából,
azonban az ő nagycsütörtöki
és főleg azelőtti jelenléte
és cselekedete a
világtörténelemben mindaddig,
amíg ember lesz, és ameddig hinni fogunk
Istenben, úgy fog élni a mi
emlékezetünkben, mint a legnagyobb
árulása   az embernek.
Csupán az emlékezetünkben, ugyanis
sajnos nem áll tőlünk távol az,
hogy mi magunk is nem elég, hogy nem
teszünk bizonyságot a mi urunk Jézus
Krisztusról, de ráadásul
még sokszor és
sokféleképpen, gondolattal,
szóval, cselekedettel és
mulasztással bűnt követünk el
ellene és embertársaink ellen
azáltal, hogy eláruljuk őt,
figyelmeztetett a tiszteletes.

Részesei vagyunk 


Nagycsütörtök estéje és
éjszakája nagyon sokak
számára annak az emléknapja, hogy
Jézus megajándékozta az
emberiséget az ő szent testének
jegyeivel, hogy aztán másnap a
saját testén bemutassa azt, aminek
előképe  volt az utolsó
vacsorán megtört kenyér és a
kitöltött bor. Nem Júdás
vére, tette,  öngyilkossága
és áldozata az, ami bennünket
felemel a nagycsütörtöki és
méginkább a nagypénteki
borzalomból, hanem annak a Krisztusnak az
embersége és szeretete, aki
sorsközösséget
 vállalt velünk, mindenkor
élő keresztényekkel. Egyetlenegy
dologban különbözött az ő
emberi mivolta a miénktől, éspedig
abban, hogy bűntelen volt. “Nem tudunk
visszautazni időben csaknem kétezer
évet, lélekben viszont igen.
Képzeljük el azt, hogy az utolsó
vacsora tovább gyűrűzik, és mi
is részesei leszünk,
tanítványokként,
remélhetőleg igaz
tanítványokként és nem
árulókként annak a
közösségnek, amely ott, akkor,
Jézus Krisztussal együtt elfogyasztotta az
utolsó vacsorát”, fogalmazott az
igehirdető.  

Ciucur-Losonczi Antonius