Közvitára bocsátotta a román kormány a közalkalmazotti bérek kiigazításáról szóló tervezetet

Közvitára bocsátotta a román kormány a közalkalmazotti bérek kiigazításáról szóló tervezetet
Közvitára bocsátotta kedden a román kormány azt a sürgősségi rendelettervezetet, amellyel a közalkalmazottak bérezési rendszerében lévő igazságtalanságok egy részét próbálja felszámolni.


Dacian Ciolos kormányfő közölte: senkinek a bére nem csökken, az egy munkahelyen, azonos beosztásban dolgozó, azonos tapasztalattal rendelkező közalkalmazottak bére közötti különbségeket úgy szüntetik meg, hogy valamennyiük bérét a legjobban kereső kollégájuk bérszintjére emelik. Az egészségügyben és központi közigazgatásban jelentősebb korrekciókat terveznek.

A sürgősségi rendelet, amely 400 ezer közalkalmazott számára jelenthet bérnövekedést, augusztus elsejétől lépne hatályba. A bérkiigazítás évi 2,3 milliárd lejes többletterhet jelentene a román költségvetésnek.

Ciolos rámutatott: tisztában van azzal, hogy a költségvetési megszorítások nem teszik lehetővé minden igazságtalanság kijavítását a közszférában, de inkább elkezdi a reformot, mintsem teljesíthetetlen általános béremeléseket jelentsen be, aztán pedig “elmeneküljön”. A tavaly novemberben hivatalba lépett román szakértői kormány a GDP 2,95 százalékára rugó hiánnyal kényszerült megtervezni az idei költségvetést, miután elődje, a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kabinet 24-ről 20 százalékra csökkentette az áfát, és tíz százalékos általános béremelést vezetett be a közszférában 2016 január elsejétől kezdődően.

A Ciolos kormány a legátfogóbb bérreformot most az egészségügyben akarja végrehajtani, ahol nemcsak egyazon kórházon, vagy klinikán belül, hanem a teljes ágazatban megszüntetnék az azonos beosztású és régiségű munkavállalók bére közötti különbségeket. A közvitára bocsátott javaslat a munkakörök hierarchiáját is figyelembe veszi.
A bérkiigazítás részleteit ismertető Dragos Pislaru munkaügyi miniszter kitért arra is, hogy az évi 2,3 milliárd lejes bérkiigazítási keretből 134 millió lejt az egészségügyben, 240 milliót pedig az oktatásban dolgozók prémiumalapjára szánnak: ebben a két ágazatban – a kormányrendelet által meghatározandó szempontok alapján – ismét jutalmaznák a kiemelkedő munkavállalói teljesítményt.

A közoktatási szakszervezetek máris jelezték, hogy elégedetlenek a közvitára bocsátott rendelettervezettel és tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba, az érettségi, és felvételi vizsgák küszöbön álló időszakában.
Romániában május elseje óta 1250 lej a minimálbér.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter