2012.02.1 11:01; Frissítve: 2012.02.1 11:01


Közvita a zöldövezetekről

Közvita a zöldövezetekről
A lakótársulásoknak átadott nagyváradi zöldövezetek karbantartására vonatkozó szabályzat módosításáról tartottak közvitát kedden a váradi városháza nagytermében.

 

 

A kedd délután csekély érdeklődés mellett megtartott közvitán bevezetésképpen Emil Bentan az önkormányzat műszaki igazgatóságának igazgatóhelyettese olvasta fel a zöldövezetek karbantartására vonatkozó szabályzatban javasolt változtatásokat. Az egyik lényeges változás az, hogy a lakótársulások a rájuk bízott zöldövezetek kezelőinek minősülnek, és felelősséget vállalnak a zöldövezetek megfelelő karbantartása és rendben tartása érdekében. Amennyiben fakivágást kérvényeznek, a lakótársulások kötelesek részt venni a kivágás kérvényezését követő első faültetési kampányban, melyet a nagyváradi önkormányzat hirdet meg. A módosított szabályzat szerint csak platáncsemetét lehet elültetni, melynek kerülete minimum 12 centiméter, magassága minimum négy méter, továbbá nem lehet sérült, letört ágú csemete. Újdonság a szabályzatban az, hogy eddig egy kivágott fa helyett kettőt kellett elültetni, míg a mostani javaslat szerint minden egyes kivágott fa helyett ötöt kell elültetni. Építkezési, közművesítési stb. munkálatok során, amennyiben fakivágásokra van szükség, a kivitelező csakis fakivágási engedéllyel vághat ki fákat, ugyanakkor köteles új fákat ültetni. A büntetések összege nem változott: magánszemélyek 200-1000, jogi személyek 1000-5000 lej közötti bírságot fizetnek, amennyiben megszegik a szabályzatot.

 

Mentesítik?

 

A közvitát a sajtó munkatársai indították el, azt feltételezve, hogy az önkormányzat a szabályzatot oly módon módosította, hogy ezáltal mentesíti a felelősség alól azokat a kivitelezőket, amelyek munkálataik során kárt okoznak a fákban. Mircea Ghitea a műszaki igazgatóság vezetője erre reagálva kifejtette, hogy a munkaterületen a kivitelezőnek kizárólagos felelőssége van, tehát mindenképpen felelnie kell a munkaterületen elkövetett szabálytalanságokért

 

Aggályok

 

Az egyik polgár elmondta, hogy a zöldövezetek karbantartásához a városnak kellene legyenek szakértőik, akik a zöldövezetek karbantartását végzik. Kérdésre válaszolva Mircea Ghitea elmondta, hogy a lakóknak akkor kell fizetniük a faültetésért, ha ők maguk nem végzik el ezt a munkát. Ha pedig fakivágást kérvényeznek, csak akkor kell kifizessék a városnak ezt a munkálatot, ha nem ültetnek el öt csemetét minden kivágott fa után. Valaki megkérdezte, hogy miért csak platánt lehet ültetni, Ghitea erre azt válaszolta, hogy ez csak egy elképzelés volt, de várják a további javaslatokat. Egy másik polgár nehezményezte azt, hogy a módosított szabályzatban a lakótársulás a zöldövezet kezelőjévé válik, ami aggályos lehet egy esetleges per esetén. „Hogy is vonhatnak felelősségre egy lakótársulást, amelyik nem ért ahhoz, hogy háromezer négyzetméternyi zöldövezetet karban tartson?” – fejezte ki aggodalmát a polgár, aki megjegyezte azt is, hogy amíg a város kezelésében voltak a zöldövezetek, addig a helyi rendőrség a füle botját se mozdította az övezetek ellenőrzése érdekében, de amint átadták azokat a lakótársulásoknak, azonnal megjelentek teljes harci díszben és folyamatosan fenyegetik a lakótársulásokat, hogy tartsák karban a zöldövezeteket. Egy másik polgár azt kifogásolta, hogy a város leszedeti a lakótársulásokkal a fémkerítéseket, de élősövény ültetéséhez sem pénzt, sem anyagot nem ad. „Ültessenek füvet a kerítések helyére, fűmagot is kapnak a RAPAS-tól” – reagált erre Ghitea.

 

Pap István


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Öregdiák találkozó
Nagyvárad- Csütörtök délután az egyik váradi vendéglőben 60 éves érettségi találkozójukat ünnepelték az [...] tovább »
Sikeres majális Biharfélegyházán
Bihar megye - Majális tartottak Biharfélegyházán, melyen időseknek és fiataloknak egyaránt szerveztek [...] tovább »
Aláírásgyűjtés a kétágú templom mögötti telekrombolás ellen
A kolozsvári alsóvárosi református gyülekezet temploma mögötti telekrombolás leállítását célzó [...] tovább »
Megvan a 35.000-ik igénylő
Nagyvárad- Csütörtök az RMDSZ váradi székházában emléklapot és egy könyvet vehetett át Dobi István, aki a [...] tovább »
A változtatás igénye
Véleményem szerint sokkal könnyebb beszélni, mint tenni. A szó elszáll, a tettből mégis, maradhat valami. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés