Közvetlen támogatás lesz, mentalitásváltás kellene

Közvetlen támogatás lesz, mentalitásváltás kellene
Magyarország közvetlenül is támogatni fogja a határon túli magyar sportolókat, jelentette be Czene Attila olimpiai bajnok úszó, volt sportügyi államtitkár vasárnap Nagyváradon, a Partium FC labdarúgóklub javára rendezett hatodik jótékonysági bálon.

 

Az immár hagyománnyá vált jótékonysági bálon, melynek helyszíne ezúttal is a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme volt, elsőként Tőkés Máté, a Partium FC elnöke köszöntötte a vendégeket az este nyolc óra körül kezdődő hivatalos program elején. Elmondta, hogy az utóbbi öt évben a labdarúgócsapat 134 bajnoki mérkőzést, kilenc kupameccset és mintegy ötszáz barátságos mérkőzést játszott. A Partium FC az évek során több mint százhúsz játékost igazolt le, és négy edzővel dolgozott. Nagy fegyvertény a gyermekcsapat létrehozása – emelte ki Tőkés Máté, és nagy tetszést aratott a megjelentek körében, amikor bejelentette, hogy a csapat vezeti a megyei bajnokság ötödik osztályának tabelláját. Végezetül hangsúlyozta, hogy egy csapat mindig az összefogásról szól, ezért fontos támogatni a Partium FC-t, hogy az összefogás üzenete minél több emberhez eljuthasson.

Lelki energiák

A továbbiakban Tőkés László EP-képviselő mondott beszédet, kiemelve: „Ennek a csapatnak a megalakítását és általában a partiumi sortklub megalapítását támogattam, de nem mintha különösebb sportbabérokra számíthattunk volna, hiszen a mai világban már háromszor is pénzről szól a futball és általában a sport is. De egyfelől az egyetemi sportot kívántuk segíteni, másfelől pedig azt a hiányt próbáltuk a magunk szerény lehetőségei szerint pótolni, hogy a magyarság egészében véve kiszorult a sportéletből.” Tőkés László a továbbiakban kifejtette, hogy azért szükséges támogatni a Partium FC-t, mert „ez egy ifjúsági ügy, másfelől, mert ez egy magyar ügy, nem utolsósorban pedig azért, mert ahhoz, hogy jókedvű nemzetté váljunk, újból nagy szükség van a játékra, az örömre, azokra az energiákra, amelyeket a sport, a játékok szabadítanak fel bennünk.” A politikus említést tett arról a pszichológiai elméletről, mely szerint olyan pszichés erők és energiaforrások vannak a kollektív tudatalattiban, melyek meghatározzák az egyes embereknek a kedvét, az életerejét, jövőképét, érvényesülését, sikereit, vagy éppenséggel kudarcait. Az elmélet meg is határozza, melyek ezek az európai emberben kiapadni látszó energiaforrások: a hit, a család, a társadalmi hovatartozás és a nemzeti hovatartozás. „Azt szeretnénk, hogy ezeket a kiapadt energiaforrásokat újból feltöltsük tartalékkal” – jegyezte meg Tőkés László, aki említést tett a poszttrianoni traumáról is, mely véleménye szerint „olyan jelenség, ami a kollektív tudattalanban hagyta lenyomatát, és mi anélkül, hogy tudnánk róla, rosszabb kedvűek vagyunk, a veszteségérzés, a frusztráltság bennünk van. Ezért is szükség van játékra, sportra, bálra, egy örvendező egyházra, egy építkező magyarságra” – fogalmazott.

Kell egy csapat

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, Magyarország egykori sportért felelős államtitkára beszédében bejelentette, hogy a vonatkozó törvények módosítása után lehetővé válik a Magyaroszágon kívüli magyar sportolók közvetett és közvetlen támogatása is. Takács Tibor, a „Nagy Béla” FTC Hagyományőrző Egyesület elnöke kiemelte, hogy Nagyvárad komoly sportmúlttal büszkélkedhet, és most a feltámadás küszöbén áll, ezt a megállapítást igazolja az is, hogy a Partium FC egyre jobb helyezéseket ér el. Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) képviseletében szólt az egybegyűltekhez, elmondva azt, hogy a magyar futball nem ott tart, ahol az elvárható lenne egy ekkora hagyományokkal rendelkező sportágban. Kijelentette, hogy az MLSZ különböző fejlesztésekkel kíván javítani ezen a helyzeten, többek között azzal, hogy az idén száz műfüves pályát adnak át Magyarországon. Dunai Antal felidézte külföldi edzősködésének a tapasztalatait, kiemelve azt, hogy jelenleg nem látja a magyar játékosokban a minden áron győzni akarás elszántságát, míg külföldön a játékosok nagyon keményen dolgoznak az edzéseken is. „Ott nem kellett mondani az edzésen a játékosoknak, hogy szaladni kell” – hívta fel a figyelmet Dunai Antal, hozzátéve, hogy hasonló elszántságra, mentalitásváltásra lenne szükség a magyar focisták körében is. A szakember fontosnak nevezte, hogy a magyar labdarúgó válogatott hosszú idő után ismét kijusson egy Európa-, vagy egy világbajnokságra. A jótékonysági árveréssel, tombolahúzással egybekötött bál igen jó hangulatban telt el.

Pap István

 

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter