Közvélemény kutatás volt a filharmóniánál

Összességében eredményes évadot zártak, mondta Tódor Albert, a Nagyváradi Filharmónia igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón. A fúvószenekar holnapi hangversenyéről is szó esett.

Átlagban hetven százalékban volt elfoglalva a koncertterem a hangversenyek alkalmából, ezen belül telt házas előadások is voltak s olyanok is, ahol gyengébb volt a részvétel – mondta el Tódor Albert a tegnapi sajtótájékoztatón. „A lehetőségekhez képest ez kevés, de mindent összevetve elégedett vagyok” – nyilatkozta az igazgató. Főleg a téli hónapok folyamán jönnek elég kevesen, talán azért is, mert a koncertlátogatók többsége idős és nem szívesen mozdul ki a hidegben. Azt is megemlítette: véleménye szerint sokkal több egyetemistának illene eljönnie, ezzel kapcsolatban gyerekes kifogásokat hall, például azt, hogy nincs pénzük. Mindazonáltal bízik benne, hogy az elkövetkezendőkben sikerül megszólítaniuk a fiatal közönséget is.

Program

Ennek az évadnak a során a filharmónia zenekara 40 hangversenyt tartott, ezenkívül 28 leckekoncert, négy kamarakoncert, három kóruselőadás zajlott, továbbá kétszer hívták meg a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekart és hat hangversenynek voltak társszervezői.

Nemrég közvélemény kutatást is szerveztek, a kérdőíveket főleg a hangversenyek rendszeres látogatóival töltették ki. Többek között arra voltak kíváncsiak, mit hallgatna szívesen a közönség, van-e valami, ami zavarja, illetve mi az, amin változtatni szeretne. Az eredményeket a későbbiekben elemzik ki.

Vasile Foica művészeti igazgató arra hívta fel a figyelmet: a filharmónia tagjai hősiesen dolgoztak, nem könnyű helytállni 62 személlyel, miközben legalább 75-re lenne szükség. A marketing-akcióiknak köszönhetően jó eredményeik voltak ennek az évadnak a során, tette hozzá.

Múlthéten megvolt ugyan az évadzáró előadás, de a 2010-ben megalakult Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekarnak ma 19 órától lesz még egy koncertje, melynek során többek Hidas Frigyes, Tielman, Shostakovich, Benny Goodman műveket mutatnak be, de Santana számokból is nyújtanak válogatást és egy meglepetéssel is készülnek.

Ami pedig a Nagyváradi Filharmónia következő évadát illeti: az első hangverseny szeptember 19-én zajlik, a George Enescu fesztivál keretében játsszák el Brahms Akadémiai nyitányát és D-dúr hegedűversenyét, op.77, valamint Enescu Esz-dúr szimfóniáját, op.13.

Neumann Andrea