Közös nyilatkozatot fogadott el kedden Klaus Iohannis és Donald Trump

Akt.:
Közös nyilatkozatot fogadott el kedden Klaus Iohannis és Donald Trump
Klaus Iohannis román államfő bejelentette kedden, hogy Donald Trump amerikai elnökkel közös nyilatkozatot írtak alá, amely alapvető fontosságú a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztése tekintetében.

“Elfogadtunk egy közös nyilatkozatot. Ez az első alkalom, hogy megtesszük ezt a lépést. A dokumentum rendkívül fontos a Románia és az USA közötti stratégiai partnerség fejlődése szempontjából. Ezt a partnerséget fejleszteni kell, minden téren, és a politikai-katonai és biztonsági kapcsolatok kitűnő szintjére kell emelni a gazdasági, valamint az energia – beleértve az atomenergiát is – terén való együttműködést, és más területeket is” – mondta az államfő a Donald Trumppal folytatott megbeszélést követően a Románia washingtoni nagykövetségén adott sajtónyilatkozatában.

Iohannis nagyon jónak értékelte az amerikai hivatali kollégájával való találkozót.

“Trump elnökkel nyíltan és pragmatikusan megvitattuk a stratégiai partnerség elmélyítésének és kibővítésének lehetőségeit. Létrejötte után huszonkét évvel ez a partnerség magvas és erőteljes, továbbra is rendkívüli lehetőségeket rejt, amelyeket együtt aknázhatunk ki. Hangsúlyoztam, hogy személyesen továbbra is kiveszem a részem a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség fejlesztéséből” – mondta Iohannis.

Az államfő elmondta: közölte amerikai hivatali kollégájával, hogy létfontosságúak a transzatlanti kapcsolatok. “Meggyőződésem, hogy stratégiai partnerségünk továbbra is pozitív eredményeket hoz Románia, az Egyesült Államok és általában a transzatlanti közösség számára” – mondta Iohannis.

Megjegyezte, Trump elnök méltányolta, hogy Románia a GDP 2%-át védelmi kiadásokra fordítja, és stratégiai beszerzések révén továbbra is teljesíti ezt a kötelezettségvállalását. “Trump elnök megköszönte nekem a hatékony román jelenlétet Afganisztánban, ahol az ötödik legnagyobb résztvevők vagyunk az amerikai erők oldalán” – mondta az államfő. Iohannis elnök beszámolt a fekete-tengeri biztonsági helyzetről, és beszélt az amerikai jelenlét növelésének fontosságáról is.

www.agerpres.ro

Címkék: ,