Közös jelöltekről tárgyalt az EMNP és az MPP

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási együttműködésének a lehetőségeiről tárgyaltak Gyergyószentmiklóson a párt vezetői – tudta meg az MTI. A tárgyalás tényét mind Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, mind Szász Jenő, az MPP elnöke megerősítette.

Toró T. Tibor elmondta, abban egyeztek meg, hogy szabad kezet biztosítanak a helyi szervezeteiknek az együttműködésre. “Ha helyi koalíciót akarnak kötni, kössenek, ha közösen akarnak polgármestert állítani, állítsanak, ha egymás polgármesterjelöltjeit akarják támogatni, támogassák” – ecsetelte az együttműködés lényegét az EMNP elnöke. Hozzátette, néhány nap múlva teljes képet akarnak látni arról, hogy mely településeken lesz együttműködés, és az milyen típusú lesz. “Nagyjából behatároltuk, hogy Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen nem látjuk az együttműködés lehetőségét” – jelentette ki Toró. A magyar pártok közötti különbségeket érzékeltetvén kijelentette: “az RMDSZ megtiltotta a helyi koalíciók megkötését. Mi bátorítjuk ezeket”.

Az EMNP elnöke az együttműködés konkrét eredményeként említette, hogy a Hargita megyei városban be is jelentették: az EMNP támogatja Mezei Jánost, aki az MPP színeiben próbál újabb polgármesteri mandátumot szerezni Gyergyószentmiklóson. “Ha van egy sikeres polgármester, aki jól végezte a dolgát, nem indítunk csak sportból jelöltet ellene, hanem megpróbáljuk segíteni, hogy folytassa munkáját a köz érdekében” – jelentette ki Toró.

Szász Jenő az MTI-nek elmondta, hogy március nyolcadikán egyeztettek először a két párt vezetői Tőkés László jelenlétében az EP-képviselő budapesti irodájában. A gyergyószentmiklósi folytatást az MPP szorgalmazta. “Az a cél, hogy mutassunk fel egy jobboldali alternatívát a posztkommunista jegyeket magán hordozó RMDSZ-szel szemben, amely aztán kihatással lehet az őszi parlamenti választásokra is” – jelentette ki Szász. Hozzátette: az EMNP által javasolt helyi együttműködési megállapodásokon túl pártja azt szorgalmazza, hogy szülessék egy országos szintű együttműködési megállapodás a két párt között.

Szász Jenő elismerte, a tárgyalások megkéstek, hiszen már megannyi helyi szervezet kiválasztotta a jelöltjeit. Hozzátette viszont, hogy még most sem késő megkötni az országos együttműködési szerződését, ezért jövő héten folytatják a tárgyalásokat.