Közös a magyar múltunk és kultúránk

Közös a magyar múltunk és kultúránk
Nagyvárad- A Magyar Kultúra Napjáról az idén is gálaünnepséggel emlékezett meg az RMDSZ Bihar megyei szervezete. A Szigligeti Színházban szerda este zajlott eseményen beszédek is elhangzottak. Ezt követően tíz díjat osztottak ki, majd a Liliomfi-remix című előadással zárult az est.

Ünnepi beszédében Biró Rozália RMDSZ-es szenátor Tamási Áron gondolatait idézve a hagyományőrzés és a kultúraalapítás fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: lendületes ifjakként, küzdő felnőttekként vagy bölcs idősekként az évről-évről jelentkező nehézségeket és gondokat legyőzve, ki kell használjuk azokat a lehetőséget, melyek közös gyökerünk, a kultúránk ápolása és óvása terén jelentkeznek. Több mint 21 évvel ezelőtt ismét felcsillant az ezzel kapcsolatos álmok megvalósításának reménye, szobrok emelkedtek, emléktáblák lettek felavatva, melyekkel nemzetünk nagyjainak állítottunk emléket, s amik dicső múltunkra emlékeztetve egyúttal arra figyelmeztetnek, hogy napjainkban is lehet és kell cselekednünk nemzetünk felemelkedése, anyanyelvünk megvédése érdekében. Örömre adhat okot emellett az is, hogy fáradságot nem ismerő műemlékvédőink, helytörténészeink, közíróink, magyarságkutatóik tanulmányok százait vetették papírra, mely kiadványok módot biztosítanak arra, hogy tudjuk, kik voltunk, s ebből következtessünk arra, hogy kik kell legyünk az elkövetkezendőkben.

Ezért a magyar kultúra napja alkalom arra is, hogy e jeles alkotóknak tiszteletteljes köszönetet mondjuk, kinyilatkoztatva azt, hogy munkásságukkal milyen felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen értéket teremtettek. Hozzátette: nem szabad megfeledkeznünk pedagógusainkról sem, akik a jövő nemzedékeit oktatják féltő gondoskodással arra, hogy „nem egyedül álló, szélben védtelen, esetlen kicsavart fák vagyunk, hanem közös gyökerű, rendületlenül és stabilan álló sűrű erdő, melyet kikezdhet ugyan itt-ott a vihar, de derékbe törni, földhöz csapni, megsemmisíteni nem tudja”. Magyarságunkat ezért annak tudatában kell megélnünk, hogy ha egyvalaki is tétovázik vagy hiányzik közülünk, mindannyian megérezzük ezt, hangsúlyozta a szenátor asszony, azt tanácsolva: ha kell, tartsunk számonkérést, amennyiben erre van szükség ahhoz, hogy a ránk hagyott örökséget megőrizzük, egymásba kapaszkodva, a szülőföldünkön. Tisztában kell legyünk ugyanis azzal, hogy saját felelősségünket nem bízhatjuk másra, hiszen csakis rajtunk múlik, hogy mit teszünk le közösségünk asztalára, hogyan végezzük a feladatainkat, mindannyian a saját helyünkön akkor is, ha éppen úgy tűnik, hogy akadályoztatva vagyunk ebben, nyomatékosította Biró Rozália, a váradi önkormányzat néhány közelmúltbeli, a magyarokat hátrányosan érintő döntésére utalva ezzel.

Lelkünk egy darabja

Dr. Vitányi István Hajdú-Bihar megyei fideszes országgyűlési képviselő felszólalásának alapját négy pillér képezte: Várad méltatása, a parlament két, nemzetstratégiai szempontból fontos határozata- a Határtalanul iskolai program, illetve a könnyített honosítás-, valamint a Himnusz. Többek közt a magyar kultúra „legendás fellegvárának” nevezte a várost, mely egykor Bihar vármegyének volt a központja. Kijelentette: Nagyvárad nem csupán a múltunk, a kultúránk része, hanem „lelkünk egy darabja is”. Azt mondta: kevés olyan település van, mely ilyen mélyen írta volna be nevét a magyar kultúrtörténetbe, kevés olyan hely, ahonnan annyi jeles közéleti személyiség- művész, irodalmár, államférfi- indult volna hódító útjára, ahol annyi nyomot hagyott volna a múlt, beleértve az épített örökséget is. A honatya beszélt ezután a tanulmányi kirándulások kapcsán a kapcsolattartás fontosságáról is, majd kiemelte a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének jelentőségét is, a magyar összetartozás fontosságát. „Nekünk ugyanaz a himnuszunk és ugyanaz a nyelvünk. Közös a történelmünk, a kultúránk, az élmény világunk, közös ügyeink voltak, vannak és lesznek”- hangsúlyozta.

Tíz díj

Az alkalomhoz illő gondolatok után az RMDSZ Bihar megyei szervezetének döntése értelmében Magyar kultúráért-díjakat osztottak ki három kategóriában azon személyek vagy civil szervezetek számára, akik, illetve amelyek az elmúlt években kiemelkedően teljesítettek a magyar kultúra terjesztésében, ápolásában. A laudatiokat Szabó Ödön ügyvezető elnök olvasta fel. Emlékdíjat kapott Kordics Imre váradi helytörténész, műemlékvédő, a Fekete Mária vezette nagyszalontai Sinka István Kézműves Kör, Szabó István ottományi nyugalmazott pedagógus és dr. Wilhelm Sándor margittai halbiológus, tanár. Magyar kultúra-díjat érdemelt a Szilágyi Ibolya vezette Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete, a Dukrét Géza irányította Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, valamint a Szoboszlai Gáspár István és felesége által felkészített mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport. Életműdíjban részesült Pásztai Ottó vegyészmérnök, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke és Csíky Ibolya színművésznő. A kulturális szakbizottság az In Memoriam Jakobovits Miklós Társasággal konzultálva a Jakobovits Miklós-díjat is kiosztotta, melyet az idén Ujvárossy László képzőművész, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója vehetett át. A laudatioját pályatársa, Jovián György olvasta fel.

Az est a Liliomfi-remix című előadással zárult, melyet a Színház az iskolában, iskola a színházban nevű program keretében váradi tanintézetekbe- Ady Endre Középiskola, Mihai Eminescu Főgimnázium, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyváradi Egyetem) járó diákok mutattak be. Őket Ababi Csilla, Szotyori József, Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Pál Hunor és ifj. Kovács Levente színművészek készítették fel, akik jubileumi emlékplaketteket vehetett át Czvikker Katalin színházigazgatótól.

Nyolc jelenet

A nyolc jelenet eredeti és modern felfogásban dolgozta fel a Szigligeti-darabot, a fiatalokra jellemző dinamizmussal, napjainkban vagy a közelmúltban divatos zenével, az eredeti művet ismerők számára néha felettébb szokatlan helyszínekre (a Titanic fedélzete, „Mulenny Tileagd”) áthelyezve a cselekményt. A szereplők sem hozták megszokott formájukat, illetve a felcsendülő mondatokban használt szavak közül sem értett volna mindent az idős „Ede bácsi”, aki különben feltűnt a produkció kezdetén, de egy ifjú hölgy kitessékelte őt a színpadról… Előfordulhat, hogy az idősebb korosztálynak talán nem nyerte el annyira a tetszését ez az újszerű feldolgozás, a fiataloknak viszont nagyon „bejöttek” a látottak-hallottak, amiről a végén felcsendülő vastaps és ováció is árulkodott.

Ciucur Losonczi Antonius