Közhelymentes felszólalások az Adyban

Közhelymentes felszólalások az Adyban
Nagyvárad – A megszokottól eltérővé tették az Ady Endre líceum végzőseinek ballagását a búcsúzó, illetve búcsúztató diákok néhol túlságosan is őszinte, jót és rosszat egyaránt érintő felszólalásai.

 

Hosszú csengőszó közepette, a Gaudeamust énekelve vonultak végig szombat délelőtt a nagyváradi Ady Endre Középiskola végzősei az iskolaépület folyosóin, majd az udvaron folytatódott az ünnepség.

„És mégis…”

Földi létünk számára meghatározóak ünnepeink – intézte szavait a végzősökhöz Tóth Márta iskolaigazgató – ezek tesznek részesévé annak az emberi közösségnek, amelybe beleszülettünk. Ezek az ünnepek azok, amelyek eggyé kovácsolják és tartalommal töltik meg közösségünket, hatnak ránk és gyarapítanak. „Az ifjúság ragyogásán túl a szeretet is körülölel titeket – és mégis, hányszor vártátok, hogy a óramutató a kicsengetés idejéhez közelítsen, hányszor éreztétek úgy hogy fölösleges tananyaggal és a felnőtt világ tilalmaival terhelünk titeket, hányszor adtátok tudtunkra, hogy csak azért is ellenálltok” – hangzott el. És mégis – folytatta Tóth Márta – minden értetek történt, a szakkörök, a kórus, a tánckör, a zabhegyezés, a sok fölösleges tananyag, és csak rajtatok múlt, hogy mindebből mennyit gyűjtöttetek képzeletbeli tarisznyátokba. Később az igazgató azzal a tanáccsal látta el a végzősöket: maradjanak hűek szülőföldjükhöz, hiszen csak itt teljesedhet ki létük, végül pedig élethosszig tartó szeretetet kívánt nekik.

A kezdet vége

Biró Rozália szenátor arról szólt: mindez nem a vég kezdete, csak a kezdetnek a vége, amikor a szorosan ölelő karok kitárulnak és elengednek a nagybetűs életbe. Köszönet illeti a tanárokat, akik lelküknek egy cseppjét adták át a diákjaiknak, s ha ők nem is látták, de aggódva és törődve figyelték lépteiket, félretéve gondjaikat, nekik szentelve magukat. Köszönet illeti a iskolát, és nem utolsó sorban a végzősök szüleit, rokonait, akik féltve óvták őket, hogy a út, amin indulnak, sikeres legyen. „Hagyjátok, hogy a szívetek vezessen, akkor lesztek igazán boldogok” – kívánta végül a végzősöknek.

Ile Erzsébet magyar szakos tanfelügyelő a ballagásról, mint szimbólumról szólt, mely megtalálható monda- és mesevilágunkban. Az úton nemegyszer csak lépkedünk, nem sejtjük, hogy az utaknak értelmük van – amint azt Márai Sándor is megfogalmazta. „Kívánom, hogy utatok legyen egyenes és célbavezető” – kívánta végül.

Kiss Albert főesperes kanonok Böcskei László római-katolikus megyés püspök köszöntését közvetítette, majd beszéde során visszaemlékezett saját ballagására. „Az idő nem restelli kifosztani még drága emlékeink kincstárát is, de az iskolában szerzett tudás, a rálátás művészete nem vész el soha…” – hangzott el.

Éljétek álmaitokat!

Forró László egyházügyi tanácsadó Csűry István református püspök köszöntését közvetítette, majd arról szólt: a most végző diákok életminősége változni fog. Sokkal nagyobb és több lesz a felelősség az életükben, s ha sokan külföldön is próbálnak majd szerencsét, a végső céljuk legen az, hogy visszatérve építsenek otthont. Szükség van családokra és gyermekáldásra, „kell, hogy ez az iskola a húszéves találkozón még mindig Ady legyen és még mindig a tiétek…” – mondta az egyházügyi tanácsos.

Duna Józsefnek, a szülőbizottság elnökének jókívánságait követően a végzősök nevében Dudás Ádám évfolyamelső szólt az egybegyűltekhez. Megemlítette a sablonokat és közhelyeket, melyek átszövik ezeket a napokat, ígéretekről szólt, melyek mögött kevés a tartalom, a fölöslegesen elsajátított ismeretekről – melyek azért szerepelnek a tananyagban, mert „egy bukaresti paprikajancsi úgy gondolta, hogy azokat tudni kell”. A későbbiekben kitért arra, hogy azért az eltelt négy év alatt azért voltak, akik „neveltek, nem csak tanítottak, akik számára az iskola nem csak munkahely”, s hogy közben egymást is nevelték és valójában ezekben rejlik az iskola értéke, nem az elsajátított tananyagmennyiségben. De ezt csak évek múltán tudják majd értékelni, „amikor rajtakapjuk majd magunkat, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk, és hogy szép életünk van”. Éljétek meg álmaitokat, legyetek boldogok! – kívánta végül.

Élj a a mostban!

Géczi Júlia, aki a XI osztályosok nevében búcsúztatta a végzősöket, szintén nem rejtette véka alá a nehézségeket, amelyek mostantól várnak azokra, akik elhagyják az iskola padjait. „Az időd véges, ne pazarold el azzal, hogy más életét éled”, de „ne élj a jövőben, minden most történik, akkor és ott élj, ahol a tettek zajlanak, azaz a mostban” – hangzott el.

A különleges eredményeket elérő diákok méltatását követően Tóth Márta a szülőbizottság legaktívabb egykori és jelenlegi tagjait részesítette elismerésben, majd diákok által előadott versekkel és dalokkal ért véget az ünnepség.

Neumann Andrea