Középkori hangulat a várban

Akt.:
Középkori hangulat a várban
A nagyváradi önkormányzat június 29. és július 3. közt ismét megszervezte a Várnapokat, mely egy régebbi eseménysorozat folytatása új köntösben. A középkorra összpontosítottak ezúttal.


Ahogyan az ilyen típusú, több napon keresztül zajló események esetében lenni szokott, ezúttal is a programok a hétvégén csúcsosodtak ki. Hivatalosan a középkori jelmezekbe öltözött színészek, zenészek, íjászok, aktivisták felvonulásával kezdődött a rendezvény, az igencsak látványos zenés menet a főutcától elindulva haladt keresztül az ismét zászlókkal feldíszített várhídon keresztül az erődítménybe.

Amúgy véleményünk szerint teljesült a szervezők azon akarata, hogy középkori hangulatot varázsoljanak a várba, az öltözék, a régi zenét játszó együttesek muzsikája, a sátrak, a megcsodálható fegyverek, mind-mind azt sugallták, mintha több évszázadot visszarepültünk volna az időben. Egyebek mellett íjászbemutatókkal, harci jelenetekkel, kézműves-foglalkozásokkal, kiállításokkal, lovagi bemutatókkal, régi zene koncertekkel, középkori tánccal, játékokkal, színielőadásokkal vonzották az érdeklődőket, akik nagy tömegben igent mondtak a meghívásra.

Csatajelenet

Rendkívül látványos és érdekes volt a keresztény várvédők és a török hódítók csatája szombat este a nyugati várkapunál, mely harc az előbbiek győzelmével zárult. Még ágyúlövések is eldördültek, nyílvesszők záporoztak (a végük természetesen nem volt éles), káposztákat, illetve ezek leveleit dobálták, és ahogyan elvárható volt, vagy az akciófilmekben szokás, egy az egy ellen való küzdelem is volt. És ami külön lelket melengető volt, hogy úgy a védők, mint az ostromlók többsége magyarul kommunikált egymással…

Voltak solymászok is, és ritka nagy népszerűségnek örvendett egy bagoly: sorba álltak a gyermekek és a felnőttek, hogy közös fotót készítsenek vele. Összességében elmondható, hogy mindenki találhatott magának kedvére való szórakozást.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter