Kósa Lajos járt Szalacson

Kósa Lajos járt Szalacson
Az első olvasatra félrevezetőnek tűnő cím valóban egy létező személyt takar, azonban ez a Kósa Lajos, nem a debreceni, hanem Rákóczifalva (Jász – Nagykun – Szolnok megye) polgármestere. Pénteken ők voltak a község vendégei.


Az önkormányzati munkatársakkal érkezett városvezető, Horváth Béla szalacsi polgármesterrel és Vida Attila alpolgármesterrel egyeztetett terveket, célokat. Ennek eredményeképpen elsősorban abban állapodtak meg, hogy a jövőben még szorosabbra fűzik a két település közötti kapcsolatokat. Ezáltal könyebben sikerülhet különféle pályázatokon is részt venni. Másodsorban több közös rendezvényt is szeretnének. Az egyik ilyen egy cserediák program elindítása, így a rákóczifalvi iskolások ismerkednének vidékünkkel. Ugyanígy a községi diákokat is szívesen várják majd Rákóczifalván. Ezen túl, mivel a magyarországi önkormányzatnak van egy zánkai nyaralója, ide is szívesen várják majd a szalacsi és ottományi gyerekeket.

Hasznos megbeszélésnek bizonyult ez mindkét fél részéről, mivel a személyes kapcsolatokon keresztül ismerhetik meg egymást a két település lakói. Ezáltal erősítve meg az ú.n. magyar magyar kapcsolatokat.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter