Korszerűsítik a Principatelor Unite utcát

Nagyvárad – Csütörtök délután a városháza kistermében sajtótájékoztatót tartott Ilie Bolojan polgármester. Az egyik téma a megyeszékhelyen tervezett infrastrukturális beruházások, egyes utcák korszerűsítése volt.

Ilie Bolojan polgármester bejelentette: az önkormányzat korszerűsíti a Körös bal partján, a Decebal-hídtól a városháza irányába vezető Principatelor Unite utca Plevnei és Constructorilor utcák közötti részét. Az áfával együtt 1,7 millió lej értékű beruházás célja a Körös/Tudor Vladimerescu utca tehermentesítése, valamint az, hogy újabb használható összekötőutat létesítsenek a központ és Észak-Ősi között. A kiszemelt útszakasz 516,65 méter hosszú: a kétsávos úttest 6 méter széles, a kétoldalon lévő járdák pedig 1-1,5 méter szélesek lennének. Felújítják az esővíz csatornahálózatot, és húsz díszoszloppal, illetve ugyanennyi számú fémoszloppal biztosítják majd a közvilágítást.

A hatástanulmány már elkészült, következhet az említett sávban található 736 négyzetméternyi területnek a kisajátítása. A helyhatóság ezt úgy próbálja megoldani, hogy a három földtulajdonosnak telekcserét ajánl vagy megvásárolja a birtokukban levő területeket. Az elöljáró szerint a versenytárgyalás, a tervezés és a kivitelezés maximum négy hónapot vesz igénybe, így ősszel már közlekedni lehet a modernizált útszakaszon. A közlekedésrendészettel egyeztetve ugyanakkor azt is eldöntik majd, hogy ez egy- vagy kétirányú legyen.

Ciucur Losonczi Antonius