KorszakVáltó kerékpárosok Bihar megyében

KorszakVáltó kerékpárosok Bihar megyében


Augusztus 14-én indult Budapestről az a
közel 130 kerékpáros, akik 750 km-t
megtéve érkeznek majd
várhatóan augusztus 22-én
Csíkszeredába,
Csíksomlyóra, ahol átadásra
kerül a Dévai Szent Ferenc
Alapítvány magyar
közadakozásból
felújított új
gyermekotthonának épülete.


A kerékpárosok hétfőn,
augusztus 16-án
délután öt óra
tájban lépték át a
határt a
Székelyhíd–Létavértes
határátkelőn, ahol
Székelyhíd elöljárói,
Béres Csaba polgármester és Csuka
József alpolgármester
várták a
„korszakváltókat”. A
biciklisek között 1-es rajtszámmal ott
volt Révész Máriusz
országgyűlési képviselő,
valamint Pálinkás József, a Magyar
Tudományos Akadémia elnöke is, akik
a két ország határán
Béres Csaba polgármesterrel együtt
összekötöttek egy magyar és egy
román nemzeti színű szalagot,
szimbolizálva ezzel az
együvétartozást, a közös
jövőbe vetett hitet, a
barátságot, a
testvériséget. Rövid
köszöntés után
Székelyhíd város
polgármestere is nyeregbe pattant és
együtt kerékpározva a
túrázókkal közel 10 km-t
megtéve elgurultak a Székelyhídi
Petőfi Sándor Elméleti Líceum
épületéig, ahol nagy tömeg
és szívélyes fogadtatás
várta a túrázókat.

Köszöntések


A középiskola udvarán
elsőként a Bihar megyei RMDSZ
ügyvezető elnöke, Szabó
Ödön köszöntötte a
vendégeket. „Olyan térségbe
érkeztetek, amelynek a legfőbb
jellemvonása az, hogy már nem
Magyarország és még nem
Erdély. Isten hozott benneteket Partiumban, az
Érmelléken. Köszönjük,
hogy megálltatok itt nálunk. Hiszem, hogy
olyan emberekre találtok
térségünkben, akikért
érdemes lesz még visszatérni.
Mindannyiunk közös célja az, hogy a
határontúli magyarság meg tudjon
maradni szülőföldjén, megtartva
értékeit,
identitástudatát” – mondotta
Szabó Ödön.


Révész Máriusz
Országgyűlési
képviselő  eképpen szólt
a jelenlévőkhöz: „A 2010-es
választások korszakváltást
hoztak. A Magyar Országgyűlés olyan
törvényeket szavazott meg, amelyekről
eddig csak álmodhattunk. Abban hiszünk,
hogy nem egymás ellen, hanem
egymásért kell politizálnunk!
Abban hiszünk, hogy ha
együttműködünk a románokkal,
szerbekkel, horvátokkal az egész
Kárpát-medencét
Tündérkertté tudjuk
varázsolni.”


Béres Csaba, Székelyhíd
polgármestere egy díszoklevelet és
a város emlékplakettjét
adományozta Révész Máriusz
képviselőnek, majd felhőtlen
szórakozást, jó
időtöltést és kellemes
pihenést kívánt a
túrázóknak.

Bemutatók és triál
show


A felhőtlen szórakozás
valóban nem maradt el, hiszen
Székelyhíd kulturális és
sport csoportjai is bemutatkoztak a színpadnak
kinevezett iskolaudvaron. Elsőként a
Kankalin néptánccsoport, majd a
Búzavirág népdalkör, a
Phoenix sptort klub karatésai, a Control Dance
Group és a Tini Dance Center
Táncegyesület csoportjai a B 612 és
a Kölyök Dance kis táncosai is
készültek a túrázók
szórakoztatására. A
táncosok után pedig fergeteges
triál show-t láthatott a
közönség. A bicajos fiúk
úgy röpködtek, szaltóztak,
pörögtek a levegőben, mintha
rájuk nem hatott volna a Föld
vonzóereje. Produkciójukat,
bátorságukat nagy tapssal jutalmazta a
közönség.


A fellépések után a
sportcsarnokban terített asztal és finom
érmelléki bor és pálinka
várta a „megfáradt
vándorokat”, akiknek még a
dörgő és villámló
égbolt sem szegte kedvét attól,
hogy vacsora után megmártózzanak a
székelyhídi termálstrand
vizében. A
„korszakváltók” kedden
reggel kilenc órakor indultak további
útjukra, küldetésük
teljesítésére. Több
települést érintve Zilahra
érkeztek, ahol a következő
éjszakát töltötték.

Fekete Katalin



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter