Korrupcióval vádolják

Korrupcióval vádolják
A Bihar megyei Törvényszékhez tartozó ügyészség összeállította a bűnvádi dossziét és elindította a bűnvádi eljárást Bențe Valerica ügyében, aki a vád szerint a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal szakreferenseként csúszópénzt fogadott el.

A vádirat szerint a feljelentő, V.G. azt állítja, hogy 2011 folyamán a vádlott 1500 lejt kért és kapott tőle, annak fejében, hogy egy ki nem fizetett tartozást – a feljelentő gépkocsija után fizetendő, 2009-től 2011-ig kiszámított adót – úgy tüntessen fel, mint amit törlesztettek. Mivel a vádlott hajlandóságot mutatott arra, hogy mások ügyét is „rendezze” tartozásuknak körülbelül a feléért, május 16-án a Korrupcióellenes Szolgálat rendőrei a kinevezett ügyész irányításával, valamint a Román Hírszerző Szolgálat közreműködésével sikerült megszervezzék a hölgy tettenérését: ez úgy történt, hogy a feljelentő egy előre megbeszélt forgatókönyv alapján megkérte a hölgyet, hogy intézze el egy másik személy 4500 lejes tartozását is. Bențe Valerica elmagyarázta neki, hogy ehhez egy fiktív adásvételi szerződést szükséges kötnie egy külföldi állampolgárral, akinek az adatait el is mondta, s egyúttal kétezer lejt kért, amit megkapott, s utóbb meg is találtak nála. Rajtakapását követően a vádlottat harminc napra letartóztatták, jelenleg szabadlábon van.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .