Korábban lesz az érettségi

Korábban lesz az érettségi
Körvonalazódik az idei érettségi menetrendje, melyből az derül ki, hogy idén már június 6-án, vagyis a tavalyi évhez viszonyítva egy héttel korábban elkezdődik a végzősök számonkérése.

A vizsgákra való beiratkozást május 22–26. között ejtik meg, így az érettségizni készülő osztályok számára május 26-án ér véget a tanítás. A szóbeli vizsgákra június 6–16. között kerül majd sor, az írásbeliket pedig június 26–30. között fogják lebonyolítani. Az eredményeket július 5-én függesztik majd ki, fellebbezni július 6–9. közt lehet. Az óvási periódus után július 10-én függesztik ki a végleges eredményeket.

Akiknek nem sikerül az érettségijük, vagy valamelyik tantárgyból megbuknak, de a nyári vakáció idején sikeresen pótvizsgáznak, jelentkezhetnek majd a pótérettségire.

A pótvizsgaszesszióra július 11–14. között lehet majd jelentkezni, illetve 27-én azoknak, akiknek valamilyen tantárgyból pótvizsgázniuk kellett. A vizsgák augusztus 21-én kezdődnek majd az írásbelikkel, majd 25-én megkezdődnek a szóbelik is, amelyek augusztus 31-ig tartanak majd. Az eredményeket szeptember 1-jén függesztik majd ki, az óvások utáni végleges eredményeket pedig szeptember 6-án teszik közzé.

Címkék: ,