Bár hűvös, esős idő volt az elmúlt hét végén, a szenjobbi főutca egyik villanyoszlopán lévő fészkükbe már visszatértek a gólyák, jelezve: a tavasz ellenállhatatlanul érkezik. Nem a tavasz, inkább az egy nemzethez tartozás „hírnökeiként” a szlovákiai, a Csallóközben található Csicsó községbeli vendégeket is köszönthetett a templomi ünnepség kezdetén Rákosi Jenő helyi tiszteletes, érmelléki esperes. Az igehirdető a csicsói gyülekezet lelkésze, a révkomáromi Selye János Egyetem tanára, dr.Lévai Attila volt. Prédikációja alapigéjét Péter apostol második leveléből vette, aminek alapján kifejtette: bármilyen legyen is a politikai helyzet, a magyar keresztyén embernek mindig van reménysége az Istenbe vetett hite által nemzete újra-felemelkedésére. Amikor a nemzeti önazonosság minimális feltételei sem adottak, akkor nincs más kiút, mint a fellázadás, a szabadságharc – ez történt 1848-ban, tette hozzá a lelkész, aki szerint a népre kényszerített „izmusokhoz” (szocializmus, kommunizmus, kapitalizmus) sem kell igazodni Istentől kapott szabadságunkban.
Megteremteni az egyetértést
A prédikáció utáni imát Varga Balázscsicsói segédlelkész mondta el, majd Rákosi Jenő köszönte meg a szolgálatot, megállapítva azokból, hogy „magyarként egynek kell maradni, a hazaszeretet összeköt”. Következett a vendégek Főnix nevű ifjúsági kórusának Mi egy vérből valóak vagyunk című zenés műsora. Már az is figyelemre méltó volt, hogy orgonával, gitárral, fuvolával és hegedűvel is kísérték előadásukat, ám egy dalt úgy is énekeltek, hogy a szöveg felváltva magyarul, szlovákul, angolul és németül is megszólalt. A leleplezendő kopjafa a közösségi emlékezés örökkévalóságát hirdeti, de nem mindegy, hogy kikre, és hogyan emlékezünk, nem mindegy, hogy gyerekeink, ha magyarul is, de milyen történelmet tanulnak, fejtette ki Lakatos Péter. Az RMDSZ-es képviselő hozzátette: a tényleges autonómiához vezető útról nem szabad letérni, ez az út pedig a korrekt, igazságot kimondó párbeszéd. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője a 12 ponton „túli”, szabadság–testvériség–egyenlőség fogalomkört bontotta ki. Az „én” szabadságom addig terjedhet ki, mint másoké, nem sértve egymásét; egyenlőséget akkor várhatok el, ha magam is aszerint viselkedem; a testvériség alapján pedig számíthatunk egymásra, mondta. Nagyapáink kivívták nekünk a békét, apáink a szabadságot, a maiak feladata az egyetértés megteremtése gyerekeink számára, ami nem kisebb feladat, vélte Szabó Ödön.
Előadás a szabadságharcról
A helyi ifjak műsora után, a Klapka induló dallamaira, a megjelentek kivonultak a templom kertjébe, ahol dr.Lévai Attila és a szalárdi Sipos Béla leleplezték a kopjafát. Utóbbi az alkotás adományozója és készítője is egyben, és mint ilyen, elmondta: az „alapanyagul” szolgált akácfa az idő tájt sarjadhatott, amikor a márciusi ifjak a 12 pont megfogalmazásával bíbelődtek. Ismertette a kopjafán lévő motívumokat (hármashalom, életfa, címer, pajzs, tulipán, csillag, nap), két oldalán latinul és magyarul olvasható, hogy „Istennel a hazáért”, és az egész azért kapott csapott, csónak alakot, mert egyrészt emlékeztet az ősi fejfára, másrészt arra, hogy a nemzet „egy csónakban evez”, mondta a fafaragó. Zatykó István házigazda polgármester a kopjafa előtt mondott ünnepi beszédében köszöntötte a 400 kilométerről érkezett vendégeket. Az ünnepség a helyi huszárok díszőrsége mellett a kopjafa koszorúzásával zárult a templomkertben, ám folytatódott a sportteremben, ahol a csicsói Porta Színpad a Közmunkás zenekar zenei kíséretével adta elő Ki hűséget vet, életet arat című ’48-as műsorát. Előtte még Földes Csaba csicsói polgármester köszöntötte a vendéglátókat, és régiójukat bemutató könyvajándékot adott át Rákosi Jenőnek. Az előadás a szabadságharc eseményeit követte végig a kezdetektől a bukásig, egy órában, egyszerű, ám hatásos és látványos elemeket használva fel a koreográfiában. A felvidéki vendégek a hét végén Szalárdra és Hegyközpályiba is ellátogattak.
