Könyvbemutató Váradon: Acélsodrony

Könyvbemutató Váradon: Acélsodrony
Nagyvárad – Péntek este a nagyváradi Partium Alapítvány szervezésében a városháza dísztermében mutatták be Aczél Endre: Acélsodrony című trilógia kötetét. A szerzővel Székely Ervin publicista, kuratóriumi tag beszélgetett.

 

 

A Debrecenben forgalmi dugóba került, s ezért körülbelül fél órát késő Aczél Endrét türelmesen várta a városháza dísztermének körülbelül kétharmadát megtöltő közönség. Az egybegyűlteket Biró Rozália alpolgármester üdvözölte, aki úgy vélte: karácsony közeledtével különösen fontosak az olyan alkalmak, amikor kiszakadva a szürke hétköznapok monotóniájából, a váradi magyar közösség együtt lehet, erősödhet és lélekben gyarapodhat. Dr. Földes Béla alapítványi elnök köszönetet mondott a meghívottnak, amiért vállalta az utazást, „hiszen értünk tette”. Hozzátette: az egybegyűltek a személyisége miatt várakoztak rá türelemmel, mert érdekli őket, amit mond vagy ír.

Aczél Endrének Székely Ervin publicista, kuratóriumi tag tett fel kérdéseket. Felvezetésképpen két rövid részlettel illusztrálta, hogy szerinte beszélgetőpartnere nem csupán szakszerűen és precízen ír, hanem jól dokumentált, és csak olyasmit jegyez le, amit bizonyítani tud. Megjegyezte: cikkei, írásai arra is rávilágítanak, hogy nem elég a tényeket olvasni, hanem tudni kell megérteni a mögöttük lévő szándékokat és motivációkat, meg kell tudni ragadni adott körülmények közt az eseményeket. „Aki elolvassa a három kötetet, nem csak azt tudja meg, hogy mi történt az elmúlt 30–40 évben, hanem azt is megérti, hogy miért, egyfajta keresztmetszetét kapja Magyarország, illetve Európa történelmének”, fogalmazott.

 

Aktuális ügyek

 

A közel másfél órás, jó hangulatú beszélgetés során Aczél Endre nem csupán nyolcvanas évekbeli eseményekre emlékezett vissza (viták az MSZMP-n belül, a Los Angeles-i olimpia, kulturális ellenzékiség stb.), hanem párhuzamot vont akkori történések és aktuális ügyek közt (Magyarország ’80-as évekbeli eladósodottsága, megbukott dinamizálása és az akkor is szerepet kapó, jelenlegi miniszter Matolcsy György gazdaságpolitikája közt), illetve a közelmúltbeli hírekkel kapcsolatban is kifejtette véleményét. Többek közt azon meggyőződésének adott hangot, hogy az Orbán-kormánynak „a határon túli magyarok iránt hirtelen támadt szerelme mögött politikai hátsó szándék húzódik”, a kétharmados Fidesz-többség pedig megbillenti azt a konszenzusra épülő társadalmi megegyezést, mely az 1989-es nemzeti kerekasztal-tárgyalásoknak köszönhető. Ugyanakkor úgy vélte: a Nagy Imre-érdemrend megszüntetése illeszkedik abba a trendbe, mely a „komcsizó pártretorikát” jellemzi. „Nagy Imre mártíriuma szent és sérthetetlen, egyetlen, idézőjelbe tett bűne, hogy kommunista volt. A magyar történelem pantheonjából kiemelni nem lehet, ezért legalább úgy kell tenni, mintha nem lenne ott”, közölte.

Az Acélsodronytrilógiából a helyszínen vásárolni is lehetett. Bár elég borsos ára volt a három kötetnek, utánpótlásra volt szükség belőlük.

 

Ciucur Losonczi Antonius