Könnyebben utazhatnak Kanadába 2016-tól a román állampolgárok

Könnyebben utazhatnak Kanadába 2016-tól a román állampolgárok
Könnyebben utazhatnak 2016-tól Kanadába a román állampolgárok – jelentette be szerdán Victor Ponta román miniszterelnök.

A kormányfő közölte, hogy Románia bekerül a jövő évtől a kanadai utasnyilvántartási rendszerbe, s ez lehetővé teszi, hogy azok a román állampolgárok, akiknek az elmúlt tíz évben volt már kanadai vízumuk, többet nem kell kérniük ilyen okmányt.
A román állampolgárok jelenleg csak vízummal utazhatnak be az észak-amerikai államba.
Ponta köszönetét fejezte ki Stephen Harper kanadai miniszterelnöknek, aki levélben értesítette román kollégáját a román állampolgárok kanadai beutazásának megkönnyítéséről. Ponta hangsúlyozta, hogy ezzel lépéssel a vízumkötelezettség még nem szűnik meg, de fontosnak nevezte a könnyítést.
Reményét fejezte ki, hogy Bukarestnek sikerül az Egyesült Államok esetében is hasonló előrelépést elérnie. Románia évek óta szorgalmazza felvételét az amerikai vízummentességi programba.
A kanadai miniszterelnök levele szerint – amit Ponta egy közösségi portálon is megosztott – a kanadai utasnyilvántartási rendszerbe azok is bekerülnek, akik már kaptak ideiglenes amerikai vízumot, így a könnyítés rájuk is érvényes.
A Mediafax hírügynökség szerint azok a román állampolgárok, akik Kanadába szeretnének utazni, és nevük már szerepel az utasnyilvántartási rendszerben, kitöltenek egy elektronikus formanyomtatványt, és elektronikus utazási engedélyt igényelnek, amit percek alatt megkaphatnak amennyiben eleget tesznek a beutazási feltételeknek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter