2011.03.19 15:07; Frissítve: 2011.03.19 15:07


Kongresszus utáni intézkedések – Április 2-án, Kolozsvárott lesz az SZKT

Az elmúlt napok legfontosabb történéseiről számolt be Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke pénteken, Kolozsvárott.

Elmondta, csütörtökön az RMDSZ nyolc platformjának a képviselőivel találkozott. Ahogyan azt az új alapszabályzat rögzíti, a Platformok Konzultatív Tanácsa összeül a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát megelőzően. Kelemen Hunor ma délelőtt találkozott az RMDSZ területi szervezeteinek elnökeivel is, akikkel szervezési kérdésekről tárgyalt illetve belpolitikai helyzetelemzést tartott. Ma délután sor került továbbá a Szövetségi Elnökség alakuló ülésére, ennek a testületnek az alapszabályzat szerint 18 tagja van.

Az elnök beszámolt arról is, hogy a TEKT résztvevői elfogadták az április 2. időpontot a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésére, amelyet Kolozsvárott, a Magyar Színházban tartanak. Szintén ezen a napon, 14 órától kerül sor a Mátyás szoborcsoport ünnepélyes újraavatására, amint erről Kelemen Hunor romániai kulturális és örökségvédelmi miniszter, valamint Réthelyi Miklós a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériumának tárcavezetője megállapodott.

Kelemen Hunor figyelmeztető  jelként értékelte azt a politikai cirkuszt, amely szerdán, a Román Parlamentben zajlott, a bizalmatlansági indítvány megszavazásának a napján.

Szerdán nem a bizalmatlansági indítványról vitáztunk a Parlamentben, hanem március 15-ről és Orbán Viktor üzenetéről. Fontosnak tartom elmondani, hogy a magyar miniszterelnök üzenetében nem volt semmi sértő. Puiu Hașotti liberális szenátor viszont teljes mértékben félreértelmezte az üzenetet és elhamarkodott módon akart határozatot elfogadtatni.  Ennek a vitának a kapcsán kiderült, hogy a történelem kereke nagyon hamar, egyetlen nap alatt visszafordítható. Azon a napon úgy éreztük, hogy visszatértünk a ’90-es évek nacionalista hangulatához. És azt is megtapasztaltuk, hogy az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak jelenléte a Parlamentben kulcsfontosságú az erdélyi magyar közösség számára. Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük a közösségünket, hogy szavatoljuk a magyar emberek biztonságérzetét” – értékelte a szerdai eseményeket Kelemen Hunor. Hozzátette, már elmondták ugyan, de fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy elítéli Csibi Barna tettét, és az ilyen jellegű szélsőséges megnyilvánulások nem jellemzik a magyar közösséget, a többségi nemzettel való kapcsolatban a kölcsönös tisztelet a legfontosabb.

A szövetségi elnök elmondta, áprilisban elindul az Erdélyi Konzultáció, amelyet az RMDSZ területi elnökei teljes mértékben támogatnak. Az országos konzultáció a tervek szerint közel három hónapot tart, amelynek során több mint 250 ezer romániai magyart kérdeznek meg arról, hogy melyek a prioritásaik, mit várnak el az érdekvédelmi szervezettől. Az Erdélyi Konzultáció eredményeinek értékelése után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ennek megfelelően alakítja politikai cselekvését.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Megvan a 35.000-ik igénylő
Nagyvárad- Csütörtök az RMDSZ váradi székházában emléklapot és egy könyvet vehetett át Dobi István, aki a [...] tovább »
A változtatás igénye
Véleményem szerint sokkal könnyebb beszélni, mint tenni. A szó elszáll, a tettből mégis, maradhat valami. [...] tovább »
A lakosság gondjaira összpontosít az EMNP
Akadályoztatások dacára is folytatja a polgárok meghallgatásán alapuló korteshadjáratát Nagyváradon és Bihar [...] tovább »
Kullancsok ellen
Mivel az idén különösen sok esetben fordulnak orvoshoz kullancscsípés miatt Bihar megyei lakosok is, a megyei [...] tovább »
Hosszabb útvonal
Nagyvárad - Hétfőtől kezdve egészen június 22-ig a Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) kísérleti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés