Koncesszióba adják a városi legelőket

Koncesszióba adják a városi legelőket
Bihar megye – Az érmihályfalvi Helyi Tanács legutóbbi gyűlésén szavazta meg a helyi legelők koncesszióba adásának feltételeit. Csak helyben bejegyzett állattartók vehetnek részt az árverésen.

 

A legelők koncesszióba adása már egy korábbi gyűlésen is téma volt, akkor határoztak arról, hogy megbízzák a Polgármesteri Hivatal szakemberét, Nagy Szabolcsot, dolgozza ki annak feltételeit. Mint elhangzott, a koncesszióba adásra nem került volna sor, ha a helyi állattartók meg tudtak volna egyezni egymással a legelők használatáról, de ez nem történt meg, sőt, már több egyesületbe is szerveződtek. A márciusi tanácsülésen aztán a tanácsosok megszavazták a koncesszióba adást. A részletekről Nagy Szabolcs kérdésünkre elmondta: a legfontosabb – amit sokan nem értenek -, hogy csak helyben bejegyzett állattartók jelentkezhetnek és vehetnek részt a versenytárgyaláson! Összesen 202.37 ha városi legelőről van szó, 5 parcellában: 3 szarvasmarháknak, 2 bárányoknak. A koncesszionálás időtartalma 10 év, a kiindulási ár 170 lej/ha/év.

Kiírási feltételek

A kiírás szerint 90 pontot ér az ajánlott ár, 10 pontot a vállalt legelőgazdálkodási munka. A pályázónak vállalnia kell, hogy az igényelt területnek arányosan megfelelő számú állatot tart, évente elvégzi a legelőkarbantartási munkákat, a díjat egy összegben minden év április 30-ig befizeti. A szerződést az önkormányzat egyoldalúan felbonthatja, ha a másik fél a saját maga által vállaltakat nem tartja be. A tanácsi határozatot a Kormánybiztosi Hivatal jóváhagyta, és azt el is küldték a közbeszerzési eljárások esetén kötelező internetes meghirdetésre (SEAP). Ott várhatóan április végén jelenik meg, attól számítva 20 napig lehet ajánlatokat tenni az elöljáróságon, majd következik az ajánlatok értékelése, és május végére érhet véget a folyamat. Természetesen ez csak akkor érvényes, ha például óvások nem hátráltatják azt, mondta el Nagy Szabolcs.

Rencz Csaba