Komoly egészségügyi támogatások

Komoly egészségügyi támogatások
Bihar megye – Már holnap elkezdhet új, korszerű székhelyére költözni a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság, derült ki egyebek mellett Cseke Attila egészségügyminiszter mai, nagyváradi látogatásán.

A Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) munktársai mellett többek között a prefektus, valamint több kórházigazgató gyűlt össze tegnap délelőtt a DSP Ezredévi emléktéri (Libertăţii téri)épületénél, ahol a munkások még az utosló simításokat végezték. Rövidesen megjelent Cseke Attila egészségügyminiszter is, aki először az újonnan felszerelt laboratóriumot látogatta meg, majd dr. Marius Pîrcioagă igazgatóval, valamint Gavrilă Ghileaprefektussal közösen elvágták a szalagot az épület felújított manzárdja előtt. Az egészségügyminiszter a későbbiek során megtekintette a manzárdon létesült irodákat (24 új helység vani itt).

Kevesebb bürokrácia

Ezekkel kapcsolatban elmondta: a minisztérium a tavalyi év folyamán, valamint az idén 20 milliárd lejjel támogatta az új létesítményt, első sorban azért, hogy a DSP mihamarabb felszabadíthassa a Fő utcai, bérelt épületet. Az, hogy a hatóság minden irodája ezentúl egy helyen lesz, csökkenti majd a bürokráciát és könnyebbé teszi majd az ügyintézést, tette hozzá Cseke Attila. Mint megtudtuk, a minisztérium további 8 milliárd lejjel támogatta egy utolsó generációs spectrophotometer beszerzését, mely 67 vegyületet, illetve kémiai vegyelemet képes azonosítani vízben vagy élelmiszerben. Jelenleg zajlik a közbeszerzési eljárás, a DSP igazgatójának reményei szerint két héten belül használatba is helyezhetik a műszert, melyhez hasonló tudomása szerint nincs az ország nyugati részén.

Új mentőállomás

A miniszter ezt követően azt a Sucevei (Vámház) utcai területet és épületet nézte meg, ahol, ha minden jól megy, rövidesen kialakítják a Bihar megyei Mentőszolgálat új székhelyét. Még a DSP-nél tett látogatása során elmondta a miniszter: az egészségügyminisztérium 11 milliárd lejjel támogatta a Bihar megyei mentőállomások felújítását, azonban a központi mentőállomás felújítására nem adhatott pénzt, ugyanis bérelt épületben van a székhelye.Ezen a helyzeten szeretnének változtatni.

Dr. Daniela Petrişortól, a mentőszolgálat igazgatójától megtudtuk: az épületet évek óta garázsként és műhelyként használják.

A miniszter megnézte a meglehetősen leromlott állapotban lévő épületeket, majd az ingatlan udvarán megtekintette a tervezett felújítás tervrajzát, melyet Filip Cheşeli, a Megyei Tanács műszaki igazgatója mutatott be. Elhangzott: egy első fázisban 20, majd további 16 milliárd lejre lenne szükség a felújításra. Cseke Attila elmondta: ha az épület műszakilag megfelel a célnak, s jogi problémák sincsenek, akkor nem látja, miért ne nyújthatna támogatást a minisztérium. Egy kérdésre válaszolva kifejtette: szerinte mindezt kevesebb mint két év alatt be is lehetne fejezni.