Kommentár: Zavar és arrogancia

Kommentár: Zavar és arrogancia
Mindig, ha a modern ember elégedetlen egy helyzettel, akkor a „középkori” jelzőt használja. Amikor a kényelmetlenség elér egy szintet, amikor a nyomor felszínre tör, a hülyeség helyrehozhatatlan károkat okoz, akkor persze valami „középkorival” van dolgunk, amin a modern ember, akinek meggyőződése, hogy az emberiség előre halad, automatikusan felülemelkedik.

Furcsa, hogy a középkori visszautalással való visszaélést főleg azok követik el, akik a megvilágosodott társadalmunk alsó rétegeiben vannak, morálisan, vagy intellektuálisan. Úgy tűnik, hogy ez a szokásuk, hogy a valóságnál feljebbre helyezzék magukat, főleg azoknak van, akik nincsenek fölötte semminek.

A középkor kapcsán Umberto Eco érteni engedte, hogy még a neve is arroganciát és cinizmust mutat: a köztes periódus két fényes időszak között, az antik és a modern között, mint az éjszaka két tiszta nappal között. A középkoriak valószínűleg nem gondolták magukat annyira közepesnek, mint mi őket, de ez nem baj, mert egy sem él már, hogy tiltakozzon. De az a tény, hogy a modern ember születésekor az első próbálkozása az volt, hogy hiteltelenítse a kort, amelyik világra hozta, el kellene gondolkoztasson, mert a modernek valójában ezer évet semmisítenek meg, „fölöslegesen leélt” éveket, ez pedig jelképes tisztogatás, de brutális, olyan generációké, amelyek előre hirdették, milyen módon lesznek deklasszálva, és a semmibe vetve a nemkívánatos fajtájú vallásosak, nemzetiek, vagy rasszhoz tartozók, azokban a századokban, amelyek következtek.

És itt vagyunk ma, arrogánsabban és konfúzabban. Mint bármikor, olyan kérdésekkel, amelyek válaszai már évezredek óta ismertek, és vakon azokra a valóságokra, amelyekről azt hittük, hogy a haladás révén rég megszabadultunk tőlük. Vegyük például a jobbágyságot, azt, aminek révén a szegényparasztok munkát végeztek a fölsért, amit az úrtól kaptak. Akkoriban normális volt, hogy a megkapott területért dolgozzanak az uruk földjén, és előbb a gazda birtokát szolgálják. Ma a jobbágy szó a legsötétebb konotációjúak egyike: kegyetlen kizsákmányolást, abszolút rosszat jelöl. Persze a bankoknak tartozók kapcsán a helyzet egészen más. Aki egy harminc évre szóló lakáshitelt kér, figyelmen kívül hagyja, hogy a visszafizetés a nyugdíjas korba is belelóg, a munkahelyről való kilépést is meghaladja, és, hogy havonta a részletek minden más kiadás előtt lesznek. Akár a jobbágyság esetén, a nemfizetés a lakásból való kizavarást jelenti. A jobbágysággal ellentétben a parasztok fordulhattak megértésért urukhoz, a banki bürokrácia viszont nem bír szívvel.

Az utóbbi években a menekültválság a közbeszédbe hozta a nagy népvándorlást, aminek nyomán összeomlott a Római Birodalom. A tanulság egyszerű és populista: a migráció a civilizáció végét hozza, és az ész sötétségét. Igaz, a gyűlölt középkor migrációval indult. De elfeledjük, hogy a migrációk az egész korszakot átívelték, de aztán egyre jobban kezelték ezeket is. Az ember és a kormányzat a középkorban szakértőivé lettek a tömegek mozgása kezelésének, és az, hogy még nemrégiben sokféle népesség élt a kontinens számos részén, ennek a bizonyítéka. Furcsa, hogy olyan emberek, mint Angela Merkel, vagy Francois Hollande lenézzék a középkort, amelyik pontosan tudta, mit kezdjen pár ezer migránssal. És még furább, hogy az ő helyükben a német királyok, lengyel vezetők nem vesztenék el a következő választást…

Persze a demokrata, liberális urak nem felejtik el felsorolni az olyan fogalmakat, mint társadalmi szerződés, egyenlőség, a néppel való közös kormányzás, meg az ilyesmik, amik jót tettek a modern észnek. De így van-e? Mert a társadalmis zerződés eleje homályos, de annak vége nem lehet más, csak a lángokban álló birtok, – és így elértünk akkor a kormányzottak egyetértéséhez is. A közéletbeli erőszak mindig a politikai fiaskó mutatója volt, azzal a megjegyzéssel, hogy a középkori hatalom a harmónián alapult, a mienk pedig a konfliktusra épít.

És mint minden konfliktusban valaki veszít, vagy félreáll: egy ember, csoport, társadalmi réteg, nemzet. Az egyenlőségről meg az, hogy ezt törvények erősítik ugyan, politikák és kultúra, de az, hogy egyre kevesebben érzik jól magukat retektermesztőként, a tudathasadás jele: miért van, hogy egy racionális felépítményben, amelyben mindenki védett, egyre többen tendálnak egy adott társadalmi osztály felé, másokat meg úgy hagynak el, mint a süllyedő hajót?

A modern alkotmányokat nézve egy püspök, vagy herceg összezavarodna a parlamentek kapcsán, mert ők, a parlament feltalálói úgy tudják, hogy a a lakosság napi érdekeinek gyűjtőhelye, ami a barikád másik oldalán áll, az államhatalommal szemben. Nekik a képviselő burzsoá, paraszt, vagy kisnemes, amit ugyanilyenek választanak, hogy reprezentálja őt. A püspök, vagy a herceg nem fogja megérteni, hogy minden országban miért a gazdagok képviselik ezeket és az állam részei, nem pedig ennek ellenzékének tagjai. Mert a parlamenteket épp azért találták fel, hogy az embereknek ne kelljen azt tenniük, amit most: a parlamentek előtt tüntetni, hogy meggyőzzék a választottjaikat, hogy őket képviselje.

Nem utolsó sorban a püspökök, hercegek, jobbágyok meglepődnének olyasmiken, hogy emberi jogok, mert az egész középkorban eszükbe sem jutott szabályozni azt, amit a természet adott – bár az sem jutott eszébe senkinek, hogy a többi ember emberségét témaként felvesse, és eldöntse, milyen kategóriák nem méltóak a létre. Ellenkezőleg, a fiktív utazók csodás beszámolóiban is, amelyekben a modernek a középkoriak tudatlanságát akarták bizonyítani, látszik a jóakarat és tolerancia: a kutyafejű, vagy fej nélküli emberek, szirének, szörnyek is lélekkel bírnak, és megváltásra van joguk, a 12. század „tudatlan” teológusai szerint. Az oktatás és a modern megismerés miatt elcsodálkozva a középkori ember megkérdi, mire jók ezek, ha törvényekkel kell szabályozni, meddig tart az ember emberi volta.

Ha a középkori megkísérelne egy történelmi párhuzamot, az ilyen lenne: nem, a mai világ nem hasonlít a birodalom összeomlásához a barbár hordák idején, hanem a 16 századi parasztháborúkhoz, amit azok egzaltáltsága provokált ki, akik az írott szó terjedése miatt olvasták, és saját kedvük szerint félremagyarázták a bibliát, és akiket fegyveres tömegek követtek. Ez egy természetes és sötét következménye a legfényesebb találmánynak, a nyomtatásnak, és ezt látjuk leképeződve az internet furcsa világában. Mert a középkori ember legjobban tudta, hogy semmilyen tárgy, eszköz, felfedezés nem bír morális színnel önmagában, hanem olyan lesz, amilyennel mi felruházzuk. És ha egy társadalom nem képes bemagolni és alkalmazni a tízparancsolatot, akkor annak nüanszai jelennek meg. A középkori ember szépen elfogadta törpe szerepét az óriás vállán, azt a szerepet, hogy generációk gyűjtsenek okosságot, amelynek tetejéről nézzék a világot, a modern ember azonban mindezt félredobta és saját magával akarja betömni a réseket, mint a gyerekek, akik a szüleik cipőjét hordják, vagy a tinik, akik azt hiszik, hogy ha felnőttek problémáival szembesülnek, mint az erőszak, a drog, a szex, akkor ők is felnőttek lesznek – vagy annak tűnnek. De nukleáris fegyverekkel bíró tinikről beszélünk.

Gabriel Miloia