Kommentár: Status Quo (I. rész)

Kommentár: Status Quo (I. rész)
A románok, és mindazok akik románná váltak, már a román állam és a nemzeti társadalom létrejötte előtt, az öntudatukban élesen éreztek egyfajta társadalmi problémát, és egy olyan helyzetet, amiben elmaradottnak, alsóbbrendűnek és hasznavehetetlennek érezték magukat.

A román történelem motorjának a hajtója nagy részben éppen az ezekre a nehézségekre való megoldás keresése, éspedig inkább a “világ folyásába” való betagolódás által,semmint a román nép alsóbbrendűségére való koncentrálás által. Sajnos ez tűnik a román szervezkedés legtartósabb jellemvonásának, hat generáció adott át egy valóban visszamaradott, rendszertelen és hasznavehetetlen társadalmat egymásnak, és pontosan ennyien hiúsították meg azt hogy a kihívás fölé emelkedjenek. A fejlődés ugyanúgy megesett, mint a visszalépés: az olyan találmányok, mint a villanyáram, az internet, a vasút, stb. ugyanúgy el is kerülhetőek nagy egység révén, mint ahogy el is érhetőek. Hogy visszatérjünk az összevisszaságra, ezek tünetei, és nem okai, az egyre növekvő bizonytalanságnak, az őskáosszal szembeni egyre növekvő nyugtalanságnak. Éppen ezért ez az összevisszaság is egyre nagyobb erőt használ fel, abban reménykedve, hogy minél jobban felbolygatva az öröklött rendet, valahogy megtalálja azt hogy honnan ered a hiba. De ez nem így van.

Sajnos sem a nacionalisták, sem a törvényhozók, sem a kommunisták, sem a bűnözők, sem a tolvajok, sem a korruptak nem hibásak a helyzetért. Épp úgy, ahogy mindenkinek, nekik is van részük abban, hogy milyen mértékben járultak hozzá a helyzet elrontáshoz, ahhoz a rosszhoz, ami eszi a társadalmunkat, de nem ők a kialakult rendetlenség forrásai, ők csak szorgos, dolgos méhek. Mert a fent említett vadállatok is ugyanazt a nemtörődést és hibás társadalmat adták tovább, amit mindenki hódítva örökölt el a többiektől. De az is lehet, hogy a hiba nem az körülmény szereplőiben, képviselőiben van hanem abban, hogy ők milyen módon fonódnak össze és kommunikálnak egymás között. A román gondolkodás központi témája, több mint 15O éve saját maga önkínzó taglalása, mind erősebben az önjavítás felé irányulva, az egyén és nemzet méltatásával. Ugyanakkor nincs helye javulásnak, mivel a válasz nem a kultúra ünneplésében és nem a ragyogó helyzetekben van, amikre hivatkoznak, hanem azokban a homályos elvekben van, amit az emberek, elemi alapként utódaiknak átadnak. A hiba axiómai szinten van, a saját magunk koncepciója és felfogása szintjén, amit a magasabb rendű kultúra sem igen tud befolyásolni vagy harcolni ellene. Ez nem reagál a lelkiismeret vagy a szellem stimulációjára, mivel utóbbiaknak eleve az alaptéglája. És ez folytatódni fog, amig az utolsó csillag is le nem fog esni az égről. Ezek így együtt alkotják a Status quok meghatározó sorozatát amibe a társadalmat és a társadalom mozgatórugója is jelen van.

Vegyünk egy banális esetet, ez év elején elmentem a moziba, hogy megnézzek egy zombikról szóló filmet. Egy háromdimenziós produkció volt aminek élvezéséhez egy speciális szemüvegre van szükség. De amikor a vetítés elkezdődött, eltolódott az a háromdimenziós kép összevágására szolgáló felület, és ebből kifolyólag, egy elmosódott képet lehetett csak látni akár a speciális szemüveggel, akár a nélkül. Először azt hittem, hogy csak az én szemüvegemmel van a gond, de hamarosan a körülöttem lévők is zúgolódni kezdetek. Ad hoc, a tömeg kijelölt két személyt akiket megbízott azzal, hogy menjen és szóljon a karbantartóknak a problémával kapcsolatban. De egy kis idő elteltével ez a két személy azzal jött vissza hogy a karbantartók azt mondták, hogy a szemüvegek nem megfelelőek ehhez a filmhez de nekik csak ez van. Ugyanakkor a film vetítése nem lett megszakítva. Ekkor, a teremben levők elkezdtek tiltakozni. Ekkor bejött egy technikai személyzet, hogy konstatálja a problémát, miközben többen is készültek elhagyni a vetítő termet, és visszakérni a jegy árát. A vetítés megállt, a hiba ki lett javítva és a film tovább indult, de nem az elejétől, hanem ahonnan meg lett állítva. Ez az eset éppen abban az időszakban történt amikor a kormány, 13-2O17-es sürgősségi rendelete elleni tüntetések zajlottak. Ebben a két eseményben sok zavaróan hasonló hasonlóságot lehet találni.

A tilatkozásokkor nem ódzkodtam elmondani elégedetlenségemet a szervezéssel és a féligaszásgokkal kapcsolatban, a tüntetők naivitásáról nem is beszélve. De nem kell azt hinni, hogy emiatt támogatnám az adott dokumentumot. Sajnos úgy tűnik, nem működik a rossz politika és visszaélés megakadályozásának mechanizmusa, mint az a filmes történetből is kiderül. Mert a civil társadalom , akárcsak a mozi 15 kilense súlyos gondot jelzett, és képviselőket küldtek, hogy tudassák a sokaság elvárásait. Mindkét esetben ignorálták és elküldték őket, így csak a sokak tiltakozása maradt. A küldötteket egyik helyen sem ismerték el küldöttnek. És a tüntetések egyre intenzívebbek lettek, ahogy késtek a megoldások, és ez előrevetítette a gesztust: hogy ne rohanják le a kormányt, inkább visszavonták a rendeletet, és hogy ne kelljen visszaadni a jegyek árát, inkább bementek a vetítőterembe megoldani a dolgot.

Létezik egy másik lényeges különbség is a fent említett két esetben, a koncepciónak a ragályossága és az erőnek a mértéke: a tüntetések esetében mind hangsúlyozták a korkülönbséget a tüntetők és a vezetők között, a váradi mozi eset ében a nézők és a mozi dolgozói hasonló korúak voltak. Az olyan kommunikáció és viselkedés, amely a másiknak csak a tüntetést hagyja eszközül, a hatalom és a felelősség koncepcióját veti fel, és mindkettő a társadalmunk Weltanschauung-jának a része. De hát a Weltanschauung-nak van egy éppen olyan kellemetlen tulajdonsága. hogy ellenáll mindenféle vátoztatásnak és manipulácionak, és sértetlenül öröklődik tovább.

Gabriel Miloia

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter