Kommentár: Status Quo: a vezetők (II. rész)

Kommentár: Status Quo: a vezetők (II. rész)
Az elmúlt hónapokban egyes képviselők pikáns kivonulása szórakoztatta a közvéleményt. Băsescu elnök úr disznónak nevezte a képviselőház elnökét, egy szocialista képviselő hetykén kijelentette, hogy a forradalomból megőrzött fegyverrel fogja lelőni a tüntetőket, volt, aki támogatta is, egy másik pedig, egy ALDE-politikus, alsóneműben jelent meg a parlament előtt.

Azt gondolnám, hogy ezek a politikusok megőrültek, ha nem tudnám, hogy Sebastian Ghiţă volt képviselő és szökevény két haverjával jelent meg a rendőrségen, és ha nem emlékeznék a DNA főügyészének az arcára, és hogy ebben az egész szituációban Ghiţă úr hogyan próbálta görcsösen visszafogni a nevetését. Ponta miniszterelnök beiktatása is az egyik ilyen eléggé friss ‘humoros’ mozzanat egyike, éppúgy, mint ahogy Oprea tábornok leváltása is, aki a román kormány miniszterelnök-helyettese volt. Elena Udrea, a volt elnök támogatottja sem tér ki ebből a sorból, aki jelenleg teológiai hallgató, de az elnöki választási kampány alatt azt hangoztatta, hogy ‘Traian utódai vagyunk…Traian Băsascué.

Az elmúlt 30 év távlatát nézve, a román kormány tele van olyan magas rangú képviselőkkel, akiket nemhogy aggasztanak ezek a kínosnak mondható viselkedések, hanem még támogatják is őket. A fenyegetésektől a kocsis szintű viccekig, a fenyegető vízzel való arcon öntésén és ököllengetéseken keresztül, a féktelen mézesmázas hízelkedésekig, a publikus hazugságoktól az ízléstelen metaforákig, a román politikus inkább hasonlít egy műveletlen, agresszív és aljas csavargóhoz, mint egy olyan valakihez, aki nagy felelősséggel bír a román kormány iránt, és a ‘valódi’ román nép képviselője. A kedves olvasók valószínűleg ismerik azokat a sikertelen munkálkodásaima,t amikkel egyes olyan politikusokkal szemben próbáltam tenni, akikkel utam kereszteződött. Ezek olyan rögtönzött büntetések voltak, amelyek az illető személy gátlástalan viselkedésére irányultak, ami olyan szintre alacsonyodott, mint amikor egy gyereket korhol az ember, és kiosztja, hogy miért csinált megint olyat, amit megtiltottunk neki.

Egy román politikust, pont úgy, mint a közigazgatás minden részét, mondhatni hogy egy csavargó bűze lengi körül, az utcai csalók olyan bűze, amit inkább a tömbházak mögött és a legelőkön lehet érezni. A politikusok zöme a változások alatt meggazdagodott személyekből áll, akik eléggé sanyarú sorban nőttek fel, de nem a származásból ered a borzalmas viselkedés, hanem onnan, hogy a meggazdagodás első lépései a még ártatlan időszakban történtek, a gyehenna gyanús figuráinak és libapásztorainak az időszakából, ahol az agresszió, a hazugság és a nagyszájúság aratott sikert és élt meg kudarcot is. A ‘tömbháznegyed pofátlanja’-szerű viselkedés a negyedben való sikeresség kulcsa volt. És ez a sikeresség nyitott utat új felkapaszkodóknak, akiknek barátai és partnerei ugyanolyan felépítésűek, és viselkedésük ugyanolyan, mint azoknak, akik sok esetben azt a befolyásos hálózatot építettek fel, ami szükséges volt ezeknek a személyeknek a közképviseletre jutásához. A bunkó viselkedésnek egy olyanfajta elfogadásáról van itt szó, ami nem egy elemi elutasításként van kezelve, hanem a siker biztos receptjeként. És ezt látjuk az üzletkötésben, a társadalomban, a szervezetekben, a sikerekben és a szavazatok gyűjtésében. De az is lehet, hogy az a jelenség, hogy ezt a bunkó viselkedésformát a többség elfogadta, nemcsak onnan ered, hogy a közképviseleti pozícióra jutás ezt a viselkedésformát szentesítette, hanem az is megerősítette, hogy a pozícióba jutás a többség akarataként van nézve. De nem azért lettek megválasztva, hogy ne úgy legyen, ahogy régen volt, hanem hogy másképp legyen? De akkor az emberek valóban nem jól vannak képviselve? Ám ez a fortélyosság régebbi, mint ahogy tűnik, ugyanúgy, mint a kommunizmus vagy a királyság alatt, a kis libapásztorok szemfényvesztő sármossága, a fura karizmája a közigazgatás és a politikába való csalogatás kulcsfontosságú része volt. Ebből kifolyólag, a status quo második megállapítása a következő, a politikai ranglétrára való felkapaszkodáshoz nem arisztokrata, hanem olyan közhelyes, jellemtelen, szurkálódó, szégyentelen viselkedésmódra van szükség.

Ez az oldala a helyzetnek csak részben magyarázza meg a vezetők viselkedésének a tolerálását. A román politikus nemcsak a hibáinak száma által tud előrelépni, hanem a kormányt publikusan cáfoló kijelentései által is. A vezetőket többször bíráljak azzal, hogy csak minden négyévente, a választások alatt érdekli a nép. A valóságban pedig úgy látszik, hogy a nép nem is akar melléjük állni. A tüntetések sorozata alatt, amik 2013 óta zajlanak, egy közös retorika emelkedik ki, ami októl és alkalomtól függetlenül a következő: minden politikus rossz, minden rossz tőlük származik, ők kell kijavítsák a hibákat, amiket ők maguk okoztak. Elképzelhetetlen a legtöbb román számára, akár fiatal, akár idős, hogy egymás hibáit kijavítva próbáljuk helyreállítani azt, ami közel áll az összeomláshoz. Az egyik leghangosabb szemrehányás Dragoş Pătrarutól, a ‘Starea Naţiei’ című műsor kedvelt sztárjától jött, ‘a politika képviselői egy olyan országot ígértek, mint Németország’. Ez egy olyan szlogen, aminek a lényegét bármelyik civil társadalomban megtaláljuk, de ez elhanyagolja azt a tényt, hogy először is, a lehetetlen ígérete nem kifogás az ostobaságra, és másodsorban azt, hogy a románok nem németek.

Bármennyire is zavaró, a román politikus marad a bűnös, biztosítván ezzel, hogy a nép megnyugodjon, és ne érezze, hogy pont ő az, aki a saját polgári felelősségét elhanyagolja. Inkább eltűr egy felháborító kormányzást, aminek a kulcsa, hogy a siker a többség figyelmétől, erőfeszítésétől és idejétől függ. A nagy tüntetések nem tartanak tovább 3-4 óránál, 3-4 napnál, és a polgári öntudat olyan látványos és eredményes formái, ami megfelelően távol tartja magát a pártok heti gyűléseitől, a párbeszédtől, a kompromisszumtól, az alapos munkától. Egyetlen segítségként csak ez a ‘nyugati’ módon gyakorlott politika szolgál már több mint 30 éve, de ha ez eddig nem tűnt fel, akkor ezután sem fog, mivel a nép közönyössége is szerepet játszik a status quoban. A nem kedvelt, korrupt politikus pedig megvesztegetve és aljasul, újra meg lesz választva, mivel csodálatosan elboldogul azáltal, hogy a többség hibái és közönyössége fölé kerekedik.

Gabriel Miloia