Kommentár: Status Quo, a nem kívántak (II. rész)

Akt.:
Kommentár: Status Quo, a nem kívántak (II. rész)
A román diaszpóra hatalmas változást tapasztal meg, hogy a kivándoroltak elvesztik a ‘barbár viselkedés’-t, megtanulnak a Nyugat felvilágosult útján járni, kicsiszolódnak és megtanulják a ‘demokratikus’ alapokat, stb. stb.

Egy szép napon visszajönnek, Nyugaton szerzett diplomával, és ugyanúgy nekilátnak a társadalom megváltoztatásának, mint a 19-dik századi eminens diákok, akik államot alapítottak. Ugyanezt a gondolatot, de másfajta reakcióval vallják az állam vezetői. A nyugati évek után, a kivándoroltaknak egy olyan politikai igénye van ami a jelenlegi apparátus számára megemészthetetlen, ugyanakkor a ‘drót nélküli telefon’ féle kommunikáció megrontja a dolgokat. Kívülről nézve, a kormány korruptabbnak tűnik, mint amilyen, míg a Kárpát-medence erődjéből az ‘elidegenettek’, akik szavazási joggal rendelkeznek, és bármihez odacsatolódna,k ami jobboldalinak deklarálja magát, a társadalmi rend biztonságát fenyegeti. Az a tény hogy az akadályok ellenére, a diaszpóra aktivizálódott, hogy megválassza a miniszterelnököt, de az erőfeszítések ellenére a parlamentet pedig nem, azt bizonyítja, hogy sem a Romániában eltöltött évek, sem az a határon túl eltöltött évek még arra sem volt elég, hogy megértsék, hogy hogyan működik az állam, hát még arra, hogy ezt megváltoztassák, vagy megreformálják.

Nem tudok elképzelni diaszpóra nélküli Romániát, 22 millió ember, alapjaiban teljesen különböző meggyőződéssel és igényekkel, akik ugyanúgy elvetik és lenézik a múlt hibáit, és akiket a gazdaság bizonytalansága nem tud megfelelően táplálni. Akkor nem jobb mégis, hogy néhányan, akár jobbak, akár rosszabbak, elmentek? Nem ez,a diaszpóra igazsága, vagyis hogy nem talált itt mindenki helyet, és akik elmentek, maguk is jobban élnek, és azok akik itt maradtak kevésbé nyomorognak? Hogy mélyen legbelül, még akkor is, ha hiányzik egy-egy kedves személy, irtóznánk attól ha négymillió ember visszajönne? A diaszpóra, a status quo, egy alap része, a román társadalom mindig úgy volt berendezve, hogy kevesebbet tartson el, mint ami adott. Pont erről szól Jancsi és Juliska meséje, azok a szülők, akik nem tudták eltartani a gyerekeiket, otthagyták őket az erdőben, ahol kis szerencsével és találékonysággal, találnak majd egy mézeskalács házat és megszabadulnak a kannibál boszorkától.

Az emigráció egyik speciális kategóriája a tanulók. A sajtó minden évben ódákat zeng az olimpián szereplő diákokról, akik valóban, hibátlan zsenialitással oldják meg az agyukra beállított feladatokat, olyan kijelentésekkel folytatva, hogy milyen gyorsan felveszik őket presztizssel bíró nyugati országok egyetemei, ezzel arra utalva, hogy a külföldödre költözés bármelyik tollforgató számára elérhető.

A kivándorlók, általában ígérik, hogy visszajönnek jó ötletekkel, és tudásukat a társadalom szolgálatába állítják, ami a 19-dik reminiszcenciája, amiről feljebb már panaszkodtam. Néha, ezt előre bejelentik az olvasónak, még mielőtt a fiatalok távoznának, mintha egy ünnepi esemény kereteként, segíteni próbálnak a szeretteink elengedésében és a búcsúzásban. Amikor a vakáció alatt hazajönnek, esetleg tartanak egy kis beszámolót, és elmondanak egy pár dolgot amit megtapasztaltak abból, hogy milyen ‘odaát’. Nem szeretném ha ezen szarkasztikus soraimat félreértenék, én is a ‘presztizses intellektuál’-ba tartozom, és bevallom, intellektuális szempontból semmi nem kellemesebb mint egy német diploma, jó lebegtetni, amikor egy félművelt verdeső gondolatai túl hangosak.

Viszont a presztizssel bíró intézmények végzőseiről nem lehet hallani semmit, és egy mukk sem hangzik, amikor az őshazába visszajönnek. Akik visszatérnek, nem csak a hallgatás az egyetlen gond, hanem, hogy a beszédre való legmegfelelőbb helyek, mint például a média és a pártok kapui gyorsan bezárulnak egy angol vagy francia diploma előtt. Így nő azoknak a doktorált románoknak a száma, akik oda jutnak, hogy Olaszországban felszolgálnak, sokan eme iskolákban végzettek közül Romániában dolgoznak felszolgálóként. A bunkó retorika rögtön előjön, hogy ezt megmagyarázza, ha azok elmentek ‘árulók’, akkor a visszatértek a ‘vesztesek’. De a külföldi végzősök nincsenek vesztesekként kezelve, hanem egy adag világos szkepticizmussal és aggodalommal: jaj nehogy ezek olyan helyre kerüljenek, ahol a gondolataikat és ötleteiket hangoztathatják, de főleg nehogy meg is valósítsák. És igazuk van, mert a kormány java része kis és nagy bűnösségekre van építve, aminek a kivitelezéséhez a bűnrészeseknek nem csak hajlamosnak de tettre készen kellett legyenek. Vajon mennyire lenne tettre kész bármilyen bűncselekményre egy komoly diplomás egyén, amikor ebből a képletből ki van taszítva nemcsak maga a társadalom, az intellektus, de a morál is? Sajnos a külföldön végzetteknek csak két hasznuk van, hogy megrázó történeteket írjanak arról, hogy milyen igazságtalan az élet külföldön, és hogy bemutassa a ‘nyugati’ haladást egy bizonyos szakmai területen. A Status Quo-val egyetértve az ő sorsuk az hogy részletesen elmondják, hogy ‘otthon’ jobb, épp úgy mint egyes polgármesterek akiket elküldenek tapasztalatcserére Németországba és azzal jönnek vissza, hogy a román paraszt továbbra földutat csináljon, mint ‘ahogy az nyugaton van’.

Gabriel Miloia

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter