Kommentár: A sötét század (II./I. rész)

Kommentár: A sötét század (II./I. rész)
Újságírók és politikusok hirdetik, hogy májusban újra megnyílik a Körösvidéki Múzeum. A múzeum 2006-ban zárta be kapuit, miután a székházat visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosoknak, habár ez a tény nem indokolhatja több mint egy évtizedes hiányát.

A Múzeum bezárása egy egyelőre nehezen kiszámítható traumát jelent, egy teljes generáció iskolásai nem nézhették meg a híres egyetlen egy faágból készült csónakot vagy a mamut csontvázát, aminek saját kiállítóterme volt. Amíg ennek a fent említett fiatal generációnak az elrontását csak később fogjuk észrevenni, addig a trauma másik oldalát jól ismerjük, ez az ötödik múzeum az országban, a városunk kulturális hegemóniája, amit bántalom ért, és a hirtelen eltűnése elhagyatottságot és káoszt okozott. Ha örülünk is a normalitás hamaros visszatérésének, arról is fontos azért beszélnünk, hogy mi történt ebben a sötét évtizedben, amíg Nagyváradnak nem volt Múzeuma.

A 2006–2017-es évek nemcsak a nép lassú és hangsúlyos butulásának a története, hanem a váratlan módon való tüzes harcnak is, amit szervezetek tízeivel és emberek százaival vívtak, attól félve, hogy a múzeumi termek bezárása és újranyitása közti időszak alatt az emberek elbutulása visszafordíthatatlanná válik. Beszélek itt például az UAP galériáról, ami egy egészségtelen helységbe zsúfoltan sok feladatkört vett át, és kéthetente a fiókszervezet művészeinek teljes művészeti tárlatait állította ki ingyen és kölcsönből. Vagy a Zenit Nadir Kulturális Egyesületről, amit egy ikonokért rajongó rendező és vámos hozott létre egy abszurd helyen, a Tiago Mallban szerezve egy helyiséget, ahol olyan kiállításokat szerveztek, mint például a Noé bárkája, ahol halott művészek, vallási-egyházi művészek, fiatalok és tanulók, mindenki helyet kapott, hogy nehogy valaki feledésbe merüljön, vagy eltűnjön. A Kultúra Mozgásban nevű szervezet először mint egy emberi jogok támogatásának fóruma jött létre, és elindította a legendás A Korzó Dokumentációja kiállítást, ami százakat vonzott, amíg a városháza összeveszett az alapítókkal, s bosszúból visszavonta az engedélyt.

Egy szakemberek csoportjából és amatőrökből létrejött szövetség kezdeményezte a Kultúra Üzérei Gálát, ami egy nagy ipari térségben olyan fiatal művészek munkáit akarta összegyűjteni egy évente megrendezett kiállításban, akiknek hiányzott a Múzeum, és a hiánya akadályozta a pályakezdésüket is. A Konstant Galéria, ami 2010-ben jött létre, egy eléggé professzionális teret ajánlott nagyváradi avantgárd festőknek, akiknek munkái országszerte ki vannak állítva, csak a saját városukban nem. A Metrion Animációs Csoport szervezett kiállításokat a tagjai munkái számára, és vetítéseket is az elhagyott váradi mozikban.
Olyan létesítmények, amelyek nem kapcsolódnak feltétlenül a szóban forgó művészetekhez vagy kultúrához, átszervezték tevékenységüket, úgy, hogy helyet tudjanak adni ennek. A színház, a filharmónia és az egyetemi könyvtár előcsarnokai kiállítási hellyé váltak, mint ahogy a Partiumi Keresztény Egyetemé is. A római katolikus és a református püspökségek, és olyan ökumenikus szervezetek, mint például Posticum is támogattak programokat, és „múzeumi” helyet biztosítottak az egyházi kincseknek.

Legismertebb példáját az ilyen mozgalom nyomatékosításának mindenképp a Moszkva kávézó jelenti, ami a koncertek, bulik és vásárok mellett, amikkel az állandó klientúrájukat szolgálják, befektetett helyi művészekbe is és felkarolta azokat. Az a tény, hogy jelenleg Nagyvárad legnagyobb privát kulturális szervezete egy kocsma, nem a kultúra szégyenéről szól, hanem arról, hogy ez dicséretet érdemel, mert ez a kocsma helyt adott, energiát szánt és befektetést biztosított kiállításokra, előadásokra és filmvetítésekre.

Azért a Múzeumról se feledkezzünk meg, ami annak ellenére, hogy hat helyisége be lett zárva, harcolni próbált azért, hogy élettel töltse be a teret, mozgósítva minden olyan erőforrást, ami még a rendelkezésére állt. Még az emlékházak is, amik az intézmény pártfogása alatt vannak, oda jutottak, hogy kiállításoknak adtak otthont, és olyan konferenciáknak, amik nem fértek el az anyaszervezet helységeiben.

Gabriel Miloia