Kolozsváron 1956-ra emlékeztünk

Korabeli felvétel
Korabeli felvétel
1956 októberében Magyarország világtörténelmet írt. 1956. október 23. nemzeti ünnep. Az utódok főhajtása, a történésre való emlékezés volt a vezérfonala annak a figyelemre méltó megemlékezésnek, melyet Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja tartott.

 

Két ország himnuszának elhangzása után, az eseményt felvezető beszédében többek között elmondta, köszönti azokat, akik eljöttek megünnepelni 1956 ötvenhatodik évfordulóját. Igazán szabadon ezt az eseményt több mint két évtizede ünnepelhetjük meg. 1956 októberében – novemberében minden egy békés megnyilvánulással indult. Az embereknek elegük volt abból, hogy az életkörülményeik fokozatosan rosszabbodtak, elegük volt a megszálló szovjet hadseregből. Kimentek az utcára, és elkezdték követelni a jogaikat. Egy totalitárius hatalommal szembeszállni, szabad véleményt nyilvánítani merészség. Ennek mindenütt a világon következményei vannak. Hatalmukat féltők belelövettek a békésen tűntető tömegbe.

A közel 10 milliós Magyarország népe szembe mert szállni a fékevesztett hatalommal, amely nem ismert kegyelmet. A magyar nép kezébe vette sorsát.

1956 mindnyájunk számára elismerésre méltó, a szabadság vágy, mely uralta az eseményeket. Ez mind a mai napig élénken él minden önmagára adó szabad emberben. Ekkor mutatkozott meg az összetartozás, a közös gondolkodás létezése. Ennek volt köszönhető, a szomszéd országokban a magyarországi eseményekkel való nyílt szimpátia kifejezésének megjelenése. Mindenütt reménykedtek abban, hogy végre megszabadulhatunk az elnyomástól.

A kolozsvári megemlékezésen, mivel jelen voltak jelentős politikai és gazdasági román vezetők, beszédének lényegét román nyelven is megismételte. Felelevenítvén azokat a román származású egyéneket, akik nyíltan kifejezték szimpátiájukat a magyarországi forradalmi eseményekkel kapcsolatban. Romániában a megtorlások éveiben közösen szenvedtek a börtönökben vagy a csatornaépítésen.

A magyar állam részéről Bába Iván, Külügyminisztérium Közigazgatási Államtitkára osztotta meg gondolatait a jelen levőkkel. Az elhangzottakból, a teljesség igénye nélkül, gondolatsorokat idéznék:

Emlékezzünk a magyar történelem egyik kiemelkedő eseményére. Azokra a hősökre, akik ki merték nyilvánítani szabadság- szeretetüket. Volt erejük az elnyomással szembeszállni. Volt erejük életüket áldozni egy jobb jövő reményében. Nagy árat fizettek ezért. Az elnyomás alatt megszületett a belső szabadság, az erősebb kézfogás üzenetével, a szembenézés erejével. Kivárni a napfényt, amikor Jerikó falai leomoltak. A gondolat szabadsága, a boldog cselekvés feljogosított kikiáltani a világba „Itt vagyunk! Szabadságot akarunk!” Lélekben és szellemben ismét egy lett a magyar nemzet.

Az 1956-os forradalom mágikus villanása ismét megvilágosította az egész magyarságot a világ minden pontján. Láthatóvá vált a nemzet egysége, együttes öröme és aggodalma, reménykedése és félelme. A partiumi és erdélyi magyarság is megmozdult. Mint ahogy megmozdult az erdélyi románság is. Nem szervezetten. Nem voltak felkészülve. Spontán válaszok voltak a diákok és értelmiségiek, a munkások és gazdálkodók részéről.

Egyetemista fiatalok találkoztak Kolozsváron Mátyás király szülőházában, Temesváron a Műegyetemen, Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. A Római Katolikus, a Református, Unitárius, Evangélikus Egyházak követei Erdélynek különböző pontjain találkoztak tárgyalván a magyarországi eseményeket, melyek kihathatnak az erdélyi magyarok sorsára is. Néhány napig tartott a boldogság. E néhány nap elég volt ahhoz, hogy megmutassuk a világnak, vagyunk és létezünk.

A történelmi eseményen és annak következményeként sok magyar halt meg.

A szabad világ ellenben hallgatott. Néhányan szóltak, tiltakoztak, de a nemzetközi nagy politika félelmetesen elárulta a magyar nemzet megnyilvánulását.

Mennyire értékes a szabadság, az a megtorlás alkalmából volt lemérhető, amikor a vérbírák rettegtek tőle. Még a feltételezés is elég volt arra, hogy bosszút álljanak azokon az ártatlanokon, akik merték kimondani, elegük volt a megaláztatásból, a tűrésből.

250000 magyar menekült külföldre. Sorozatban születtek a halálos ítéletek, az életfogytiglan tartó börtönbüntetések. Az áldozatok nevét örökre beírtuk a nemzet panteonjába.

Nemcsak Magyarországon születtek a szörnyű ítéletek. Temesvári Katonai Törvényszék már 1956. november 16.-án ítélkezett. A magyarországi ítéletekhez hasonló büntetéseket osztottak ki. 1958 májusában 56 darab halálos ítéletet hoztak. A per vádlottjait is halállal sújtották, amit közkegyelemből életfogytiglan tartó büntetésre változtattak.

A Duna csatornában egy hajón tartották a foglyokat télen-nyáron. Reggel a megmerevedett társukat emelték le a priccsről. Ha a tudat erősebb, mint a test, akkor a test megmarad.

Az elítélt túlélte az elnyomást, a terrort. Nem akartak hősök lenni. Csak szabadok akartak lenni. Emberibb életet akartak maguknak és mindenkinek. De hősök lettek, az eltiport szabadság harc hősei. Mi, a mai emlékezők egyet tehetünk. Őrizzük az eszme tisztaságát. Ne engedjük feledésbe hullani azok előtt, akik életüket, sorsukat áldozták az eszméért. Ez, a mi feladatunk, ami nem is kevés.

Rekita Rozália színművész Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról-című versét szavalta el. Márkos Albert és Béres Melinda az eseményhez illő zenei hangulatot teremtett.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,