Kolozsvári képzőművészek műtermei

Cseh Gusztáv: A mecénás (rézkarc)
Cseh Gusztáv: A mecénás (rézkarc)
Kolozsvári képzőművészek műtermei A Művészeti Múzeumban megnyilt a „Vlahuță 63. – Kolozsvári Képzőművészek műtermei” című, a maga nemében egyedi kiállítás.

A Romániai Képzőművészek Szövetségének Kolozsvári Fiókja az 1950-es évek végén a Donát- negyed Vlahuță (egykori Álmos utca, 1945 után Fântânela, majd Alexandru Vlahuță) utcájában 16 műtermet magába foglaló épületegyüttest épített azzal a céllal, hogy optimális körülmények között alkossanak a művészek, teret biztosítson a személyes és művészi kapcsolatok kialakulásának. A Vlahuță 63. tárlat azoknak a képzőművészeknek alkotásait mutatja be, akik 1959 – 1980 közötti időszakban ezekben a műtermekben dolgoztak. 44 képzőművészt sikerült azonosítani. Összesen 95 (festészeti, grafikai, szobrászati, textil- és iparművészeti) alkotást állítottak ki- mondta dr. Bordás Beáta, a kiállítás kurátora. Túlnyomó részük a Kolozsvári Művészeti Múzeum tulajdonában vannak, 21 munkát képzőművészektől, magángyűjtőktől kölcsönöztek.

A kiállítás megszervezése

A kiállítás ötletgazdája Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Az édesapjának, Gergely István szobrásznak ebben az épületegyüttesben volt a műterme. Dr. Bordás Beáta a kiállítás szervezésével kapcsolatos problémákról beszélt. A Szövetség Kolozsvári Fiókja az épülettömb tulajdonosa. Azonban nem volt pontos nyilvántartásuk arról, kik bérelték a műtermeket, milyen időszakban dolgoztak. A műtermet bérlő művészek közül egyesek elmentek, így más képzőművész bérelte a műtermet. A kurátor kezdetben 10 képzőművészt tartalmazó listát állított össze. Az oral history módszerét alkalmazva, sikerült felvenni a kapcsolatot a még élő képzőművészekkel, néhány művész családtagjával, művészettörténészekkel, műkritikusokkal. Azonosított 44 képzőművészt, akik a Vlahuță 63. számú épülettömbben levő műtermekben alkottak.

Az enyhülés éveiben- a nyugati művészethez való felzárkózás

A kiállítás anyagáról katalógus készült, amelyet a megnyitón bemutattak. A rendkívül tartalmas kétnyelvű, 150 oldalas katalógusban olvasható Bordás Beáta „Pezsgő művészeti élet a Donát- negyedben (1958-1980)” című írása. „A kiállítás és a katalógus inkább a művészek személyét és a műtermek hangulatát szeretné felidézni, ezt szolgálják például a tömör életrajzok és mellettük a művészek portréi, valamint a helyszínen készült archív fényképek is… Elsősorban azok a munkák érdekeltek, amelyek a Donát- negyedi műtermekhez vagy az ott dolgozó művészek közti viszonyhoz kapcsolódnak…” A képzőművészetet az ötvenes- hetvenes években az államilag előírt normák határozták meg. Az enyhülés időszakában bővültek a művészi kifejezési formák, modern kezdeményezések jelentek meg, a nyugati művészethez való felzárkózást kísérelték meg. Negoiță Lăptoiu a „Termékeny alkotói közeg” című írásában a kolozsvári műtermek életéről szólva megjegyzi: „ 1970 körül-az ideológiai enyhülés néhány évének és az országos szinten érezhető, a lényegit tömören kifejező alkotói magatartás egyre erőteljesebb ösztönzése következtében – a kolozsvári műtermekben is megtapasztalhatóvá vált a fiatal, dinamikus energiák jelenléte, amely újabb lendületet szolgáltatott ahhoz a vágyott folyamathoz, amely során az egyetemi város összehangolódott a művészet mindennapi lüktetésével.” Árkossy István „Donát- negyedi műtermek, anno” című írásában érzékelteti, mit jelent az alkotónak a műterem. „Egy művész számára a műterem lényegében ugyanazt jelenti, mint az űrhajósnak az űrkomp, a vándornak az út, a színésznek a rivalda, vagy a professzornak a pulpitus. Hiszen ezek azok „tetthelyek”, ahol megnyilatkozik a szenvedélyes munka valódi értelme, az önkifejezés lélekemelő érzése, öröme, elégtétele, persze a vele járó összes nehézséggel egyetemben.” A katalógus rendkívül gazdag kép és információs anyagot tartalmaz. 90 oldalnyi anyag a művészek életrajzi adatait tartalmazza. Válogatott könyvészeti anyag és Fényképek jegyzéke támpontot jelent az olvasó számára az 1958-1980 között fennálló kolozsvári képzőművészet világában való tájékozódáshoz. A reprodukciók a kiállításra került alkotásokról, vagy a nem került alkotásokról közölnek információkat, gazdagítják a látogatók művészi tudását.

Kiállítási helyszínek

A műtermek fontos szerepet töltöttek be a képzőművészek életében. Lehetőséget teremtettek az alkotómunkához, a kiállításra való felkészülésre, a művészek közti információcserére- fogalmazott a kurátor. A múzeumok, a galériák abban az időben állami tulajdonban voltak. A képzőművészek alkotásaikat több helyszínen is kiállíthatták, mint például a Kolozsvári Művészeti Múzeumban, a Szentegyház utcában levő Nagy Galériában, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán működő Filo Galériában, a Korunk Galériában, a különböző szerkesztőségekben.

A kiállításon látható alkotók munkái

A Kolozsvári képzőművészek műtermei címmel szervezett kiállításon a következő alkotók munkái tekinthetők meg: Mihai Barbu, Bardócz Lajos, Corneliu Brudașcu, Laurențiu Buda, Alexandru Cristea, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Leonid Elaș, Cs. Erdős Tibor, Liviu Florean, Alexandru- Milan Florian, Forró Antal, Gavril Gavrilaș, Gergely István, Grieb Alfréd, Doina Hordovan Ciato, Constantin Dinu Ilea, Kancsura István, Kádár Tibor, Kolozsvári Puskás Sándor, Korondi Jenő, Kós András, Romul Ladea, Anton Lazăr, Ana Lupaș, Radu Maier, Nicolae Maniu, Ion Mitrea, Mircea Mureșan, Nagy Anna, Maria Margareta Nemeș, Pallos Sch. Jutta, Andonis Papadopoulos, Lucia Piso- Ladea, Ioan Sbârciu, Valeriu Semenescu, Paul Sima, Soó Zöld Margit, Mircea Spătaru, Szederjesi András, Tóth László, T. Szűcs Ilona, Vetró Artúr, Mircea Vremir.

A műtermek kellemes hangulata

Az egymást mellett levő műtermek termékeny talajt jelentettek az alkotás számára. A kolozsvári napilap fotósaként gyakran bejártam ezekbe az alkotó műhelyekbe, amelyek nagyon lakályosak voltak. A képzőművészek munkáiról készítettem reprókat, portrékat a művészekről, amelyek megjelentek az újságban. A munkaidőn kívül is szívesen fotóztam a művészek munkáit. Érdeklődésemet belső motiváció, késztetés váltotta ki. Éreztem, hogy ezeket az alkotásokat meg kell örökíteni. Mondhatom, hogy az évtizedek során a legtöbb képzőművész munkája lencsevégre került. A művészeti alkotásokról, a művészekről készült fotókat a hazai, a külföldi lapokban publikáltam. Általában szívesen fogadtak a művészek. Voltak olyan alkotók, akiket nem zavart, hogy munka közben jelen vagyok. Diplomatikuson kezeltem a helyzetet. A képzőművésszel való beszélgetés folyamán betekintést nyerhettem az alkotás folyamatába. Kérdeztem a művészt az alkotás ötletének keletkezéséről, az elkészült művekben megfogalmazott gondolatokról. Értékes beszélgetések voltak nemcsak számomra, hanem számukra is. Az újágíró, a fotóriporter és a művész között jó viszony alakult ki. Gyakran jártam Gergely István neves szobrász műtermében, aki reggeltől estig dolgozott. Sokat harcolt azért, hogy a művészek minél jobb körülmények között állíthassanak ki. Nagyon tudatos művész Cseh Gusztáv volt, akinek sok alkotását fotóztam. Sokszor megjegyeztem, melyik az kép, ami a napilapban a leglátványosabb, kifejezőbb. Azonban voltak olyan képzőművészek, akik a látogató előtt letakarták a készülendő alkotást. A modellek az esetek többségében a főiskola modelljei közül kerültek ki. A képzőművészek tisztelték az emberi testet.

A képzőművészek gyakran kaptak állami megrendelést. Azonban volt olyan művész is, mint Tóth László és még jó néhányan, akik nem akartak állami megrendelésre dolgozni.

A „Vlahuță 63. – Kolozsvári képzőművészek műtermei” című kiállítás érdeme, hogy a gazdag művészeti anyaga betekintést nyújtott a hatvanas- hetvenes évek képzőművészetének világába, hitelesen érzékeltette a megújuló művészi törekvéseket.

Csomafáy Ferenc