Kolozsvári Comedy

Kolozsvár – Második alkalommal nyitja meg kapuit a Kolozsvári Comedy Filmfesztivál, melynek kiötlője, főszervezője, igazgatója, szponzorizájója és mozgatója Dan Sorin kolozsvári vállalkozó, aki immár bizonyítottan is filmek szerelmese.

Ebben is a vígjátékok állnak közel hozzá. Ennek is köszönhető a cím Comedy Cluj (Kolozsvári Komédiák). A 10 napig tartó filmfesztiválon 100 filmet vetítenek le több helyen, a Köztársaság, Művész, Győzelem moziban, a Tranzitházban és a Polus Center parkolójában.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Dan Sorin elmondta: a filmek szelektálását az egyik nemzetközileg is legismertebb szaktekintélyre bízta, aki nem egy hasonló fesztivált készített elő. Myriam Alexowitz Németországban, Kölnben él. Vallja, a vígjátékok feladata a népeket közelebb hozni egymáshoz. Kellene tudjunk kacagni. Ő és csapata közel 500 filmet nézett végig, míg kiválogatta azt a százat, melyet Kolozsváron levetítenek. Az ilyen jellegű filmválogatások azért nem könnyűek, mert ahány filmfesztivál annyi szokás, sokféle ízlésnek kell megfelelni. A kolozsvári közönség ebből a szempontból rendkívül igényes.

A kiválogatott filmek Németországból, Hollandiából, Franciaországból, Magyarországról, Szlovákiából, Bulgáriából és Romániából származnak, valamint az Egyesült Államokból, Japánból, és Ausztráliai filmekből is mutatnak be. De az egyetemes filmművészet remekeiből is láthatunk néhányat, mint a filmvígjáték egyik halhatatlanja. A rezzenéstelen arccal játszó Buster Keaton A generális (1926) és az Ifjabb Gőzhajós Bill (1928) készült filmjeit. De vannak francia és magyar filmnapok, melyeken a gyártó országokból kitűnőbbnél kitűnőbb filmeket mutatnak be.

A Francia napokon a Kolozsvári Francia Kulturális Központ segítségével megkapott  Zim és barátai (Zim and Co. 2008. 88 perc Rendező: Pierre Jolivet) A Szerelem száll a szélben (Ma vie on l’air, 2005. 103 per. Rendező: Rémi Bezancon) Új ház. (Travaux, on sait quand ca commence. 2006. 90 perc. Rendező: Brigitte Rouan)  Félix és Rose (Decalage Horaire 2002. 91 perc Rendező: Danielé Thompson) Egy valódi férfi (Un homme, un vrai. 2003. 120 per. Rendezők: Arnaud Larrieu, Jean- Marie Larrieu) Egy fantasztikus éjszaka (La nuit fantastique 1942. 103 perc Renező: Marcel l’ Herbier. Azt hiszem, szeretem: (Je crois que je l’aime 2007. 90 perc Rendező Pierre Jolivet)

A magyar filmnapon az utóbbi idők legjobb termését mutatják be. Versenyfilmjük az első filmes Till Attila Pánik című alkotása Gubik Ágnessel a főszerepben. Gubik Ágnes, a film egyik női főszereplője jelen volt a kolozsvári bemutatón. S.O.S. szerelem (2007. 96 perc. Rendező: Sas Tamás) Polygamy (2009. 85 perc R: Orosz Dénes) Mázli (2008. 88 perc R: Keményffy Tamás), Valami Amerika 2 (2008. 110 perc. R: Herendi Gábor)

A fesztivál igazgatója szerint Geo Saizescu a legnagyobb hazai filmvígjáték rendező, akinek 1968-ban rendezett filmje Szombat esti bál- című még ma is meg tudja nevettetni az embereket, jelezvén a humor nyelve a filmművészetben halhatatlan, mint ahogy a többi filmjei is. Az egyik legnagyobb romániai komikus színész Grigore Vasiliu- Birlic 1959-ben a Két szomszédban nyújtott feledhetetlen alakítása is az. Mivel munkássága még ma is él, ezért nem véletlenül a fesztivál díszvendége Geo Saizescu, aki életműdíjat kap. Hasonlóképen filmszínészek közül Sebastian Papaiani és Ion Lucian veheti át ezt a díjat.

A Comedy zsűri tagjai:

Andreas Strohl Németországi München Filmfesztivál igazgatója.

Andre Ceuterick Belgiumból a Monsi szerelmes filmek fesztiváljának igazgatója. Ismert filmkritikus.

Augusto Orsi Svájci újságíró a Locarnói Filmfesztivál egyik rendezője. FIRESCI – Fédération Internationale de la Presse Cinématographique tagja.

Silvia Pinterova szlovákiai újságíró.    

Alin Ludu Dumbrava romániai filmkritikus.

Ők döntenek, arról hogy a versenyfilmek közül melyik milyen díjazásban részesül. Minden filmfesztiválnak a világon rendkívül jelentős mozzanata az úgynevezett fesztivált nyitó filmje. Ez az, mely tulajdonképpen megadja az alaphangot. Ebből a szempontból a választás tényleg jól sikerült Richard Curtis legújabb rendezésében, a Rádió Rock hajó utasai, melyet 2009-ben fejezett be, tulajdonképpen visszanyúl az 1960- as évek legendás időkig, mikor is a nemzetközi vizeken horgonyzó hajóról az illegálisan működő rock and roll rádió, sugározott az akkori rock and roll zenét, melyekért megörült a hallgatóság. Nem beszélve arról, tevékenységük anyagilag mekkora kárt okozva az államnak. Ezért érthető a hivatalosságok reakciói betiltva az illegális adókat. A film nagyérdeme, hogy a rock and roll világának legjobb műveit mind egy ötven darabot visszaad, a ma mozi látogató közönségének. Nem beszélve arról az elit művész gárdáról, melyet mozgat a sikeres rendező. Teljesség igénye nélkül. A sok jó színész közül messze kiemelkedik Carl szerepét alakító Tom Surridge, akit 60 színész meghallgatása után választottak ki. A rendező szerint ő volt az egyetlen, akiben megvolt az a szükséges lazaság, mely kellett ehhez a szerephez. A 23 éves londoni fiatalember szerint a vígjáték forgatása hasonló volt ahhoz, ahogyan karaktere érezte magát a Rádió Rock fedélzetén. De olyan ászok voltak mellette, mint Philip Seymour Hoffman, Michael Hadley, Carlie Rowe, Lucy Fleming, Bill Nighy. A 116 perces film angol, német, amerikai és francia koprodukcióban készült el.

Csomafáy Ferenc          

Címkék: ,