Kolozs megye: megtalálták a vasárnap délután otthonról eltűnt 13 éves lányt

Kolozs megye: megtalálták a vasárnap délután otthonról eltűnt 13 éves lányt
Megtalálták kedden azt a 13 éves lányt, aki a Kolozs megyei Borsaújfalu (Vultureni) községhez tartozó Báboc (Băbuţiu) településen levő otthonából tűnt el vasárnap és a rendőrség nagy erőkkel kereste.

A kislányt, akit több száz rendőr, csendőr és önkéntes keresett vasárnap estétől, a megye egy másik településén találták meg, azzal a férfival együtt, akivel vasárnap délután elmenni látták a faluból, tájékoztatott kedden a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lányt a hétfőről keddre virradó éjszaka, 1 óra körül találták meg a Nagyesküllő (Aşchileu) községhez tartozó Ördögkeresztúr (Cristorel) település külterületén. A kiskorún nem látszottak külsérelmi nyomok, és az első vizsgálatokból az derült ki, hogy a lány családi feszültségek miatt ment el otthonról, mutattak rá a remdőrség képviselői.

A rendőrség értesítette a Kolozs megyei gyermekvédelmi hatóságot is, amely egy sürgősségi gyerekmenhelyre vitte a lányt.

‘A rendőrség kihallgatta a 27 éves férfit, aki a kiskorú rokona. A vizsgálatok folytatódnak az ügyészség felügyelete alatt’ – tették hozzá a rendőrségi képviselők.

www.agerpres.ro