Kolozs megye a második az Első otthon programban

Kolozs megye – Több mint 17.700 lakást vásároltak meg Kolozs megyében az Első otthon kormányprogramon keresztül – közölte Emil Boc miniszterelnök pénteken.

A megvásárolt lakások több mint fele kétszobás. A kormányfő elmondta, a program elindítása óta a legtöbb lakást a fővárosban vásárolták meg, a második helyen pedig Kolozs megye szerepel. Idénre 700 millió eurós garanciaalapot utaltak ki a programra.

A kormány által februárban elfogadott módosítások szerint az Első otthon program keretében felvett lakásvásárlási hitelt 60 000 euróig garantálja az állam a régi lakások esetében, 70 000 euróig a még el nem kezdett, új lakások esetében. A társas építkezésekre nyújtott garancia 75 000 euró. A módosítások előtt a lakás típusától függetlenül 60 000 euróig garantálta a hitelt az állam.

(www.paprikaradio.ro)