Kollégánkra emlékeztünk halála kerek évfordulóján

Koszorúk, virágcsokrok kerültek Albert Ferenc kollégánk sírjára
Koszorúk, virágcsokrok kerültek Albert Ferenc kollégánk sírjára
Ma, január 14-én van éppen tíz éve annak, hogy Albert Ferenc temetésén részt vettünk. Halála évfordulóján, január 11-én a püspöki temetőben emlékeztünk kollégánkra. Családtagok, korábbi és mai kollégák, néhány tisztelő, összesen mintegy 30-an emlékeztek Albert Ferencre…

Ahogyan egy évtizeddel korábban, az elmúlt pénteken délben is a biharpüspöki temető ravatalozójánál gyülekeztünk. Akkor temetésre, most, hogy emlékezzünk kollégánkra, Albert Ferencre, a Bihari Napló újságírójára. A szállingózó hópelyhektől kísérve családtagok, korábbi és mai kollégák, néhány tisztelő, összesen mintegy 30-an ballagtunk a sírhoz, ahol Farkas Antal várad-velencei református lelkész olvasta fel Józsué könyvének 4. fejezetéből azt a részt, amikor Izrael népe sok aggodalom közepette, de erős hittel átkelt a Jordánon, s annak emléket állítottak. Az 58-ik évében eltávozott Albert Ferenc alapos, nagy munkabírású újságíró és barátságos ember volt, aki szolgálta a magyarságot és közösségét, mondta a lelkész egyebek mellett. Kifejtette: ahogyan a zsidók emléket állítottak a Jordán medrébe, a sírnál megállók is emlékezni gyűltek egybe, ám az emlékezést nem az emlékkőre kell bízni, arra nekünk van szükségünk, hogy szívünkbe véssük: mindannyian múlandóak vagyunk. Az élet szépsége pedig abban áll, hogy mindannyian becsülettel és hűséggel álljunk helyt ott, ahova a Teremtő rendelt bennünket.

Újabb nevek a sorban…

Az egykori és mai kollégák nevében Rencz Csaba mondott beszédet, felidézve azt a döbbenetet, amikor értesültek Albert Ferenc haláláról. Személyes emlékein keresztül elevenítette fel a néhai kolléga közvetlenségét, barátságát. Már a temetésen is felemlítettek néhány nevet a korábban eltávozott újságírók közül (Bokor Andrást, Tőke Csabát, Moldován Gheorghét), sajnos, a sort újabb nevekkel bővíthette: Both Abigél, Kinde Annamária, Szegedi László, Tuduka Oszkár, Dávid (Völgyesi) Erzsébet, Szántó Sándor… „Ahogyan öregszem, azon kapom magam, hogy egyre többet járok temetőbe. Temetésre, illetve emlékezni is. Évente egyszer-kétszer eljöttem ide is az elmúlt 10 esztendőben. Ilyenkor fülembe csengett hangja, jellegzetes nevetése. Ha most szólhatna hozzánk, talán azt mondaná: »Gyerekek, nem kell a duma, nincs semmi baj. Ez az élet rendje.« Talán igaza van. De az is ehhez a rendhez tartozik, ha mi most egy-egy könnycseppet próbálunk elrejteni…”, fejezte be beszédét Rencz Csaba.

 

A megemlékezést Albert Lenke (balra) köszönte meg, beszédet Farkas Antal (középen) és Rencz Csaba mondott

 

A korábbi kolléga, Szűcs László a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete alelnökeként idézte fel Albert Ferenc MÚRE-tag „független egyéniségét”, ami példaként szolgálhatna a mai újságíróknak a mai, korántsem egyszerű körülmények között. Mindenki a maga módján emlékezett: koszorúztunk, voltak, akik virágcsokrokkal érkeztek, más mécsest gyújtott, de egy szál cigaretta füstje is az ég felé kanyargott… Néhai kollégánk özvegye, Albert Lenke köszönte meg a család nevében a megemlékezést, mely arra is alkalmat teremtett, hogy egymást rég nem látott korábbi kollégák találkozzanak, beszélgessenek.