Koccant autójával a román államfő

Koccant autójával a román államfő
Koccanást okozott szombaton Traian Basescu román államfő, amikor egy Dacia Logan gépkocsit vezetve hátulról ütközött az előtte hirtelen fékező járművel – közölte a Mediafax hírügynökség.

 

Az elnök elismerte, hogy nem tartotta be a szükséges féktávolságot, így a koccanás az ő hibájából történt. Mivel személyi sérülés nem történt, nem hívtak rendőrt az esethez, a két járművezető csak a baleseti bejelentőt töltötte ki – közölte Bogdan Oprea, az elnöki hivatal szóvivője. Hozzátette, hogy a járművek sem szenvedtek komolyabb károsodást.

“Az államfő már évek óta használja ezt az autót és akkor is ezt vezette, amikor tavaly nyáron két hónapig fel volt függesztve hivatalából” – mondta a szóvivő.

Traian Basescut számtalan alkalommal lefilmezték a román tévések, autóvezetés közben: az utóbbi öt évben kizárólag hazai gyártmányú Dacia Logan, vagy Dacia Duster kormányánál (ez utóbbi saját tulajdona), rendőri felvezetés nélkül. Ilyenkor csak az elnöki testőrszolgálat kíséri.

Basescu rendszeresen jár nagyáruházakba bevásárolni – és nem feltétlenül a tévések kedvéért. Az MTI tudósítója maga is szemtanúja volt egy olyan esetnek, amikor a román államfő egyedül rakosgatta Daciája csomagtartójába a vásárolt holmit egy áruház parkolójában, anélkül, hogy jelenléte feltűnést keltett volna.

Címkék: ,