Klaus Iohannis: Egy év távlatából jó lett volna tudni, kit terhel a felelősség a Colectiv-tragédia miatt

Klaus Iohannis: Egy év távlatából jó lett volna tudni, kit terhel a felelősség a Colectiv-tragédia miatt
Egy évvel a tűzvész után szerette volna tudni, ki tehető felelőssé a Colectiv klubban történt szörnyű szerencsétlenség miatt – nyilatkozta vasárnap Klaus Iohannis államfő.

“Románia megváltozott azóta. Ha egy év után mérleget vonunk, azt láthatjuk, hogy bizonyos dolgok jó irányba változtak. Például gyakoribbak az ellenőrzések az ilyen helyeken, több területen is tisztázódtak bizonyos eljárások. Sok tekintetben azonban továbbra sem történt változás. Így egy év távlatából azért szerettem volna tudni, ki tehető felelőssé ezért a szerencsétlenségért” – fogalmazott az államfő.

Iohannis szerint a Colectiv-tragédia óta a romániai társadalom is megváltozott.

“Az emberek azóta körültekintőbbek, amikor elmennek valamilyen előadásra, koncertre. És a civil társadalom is felemelte a hangját, változást követelve – teljesen jogosan. Véleményem szerint ezek mind jó jelek” – tette hozzá az elnök.

Az államfő ama meggyőződésének is hangot adott, hogy mindazokat, akik nem értették meg az ország Colectiv-tragédia utáni üzenetét, “leseprik” a közéleti színtérről.

“Ezek a változások elkerülhetetlenek, és mindazok, akik megértették a lakosság, az ország Colectiv-tragédia utáni üzenetét, valószínűleg jó eredményeket érnek majd el a választásokon, azokat pedig, akik nem vették ezt az üzenetet, leseprik a közéleti színtérről. Ez a Románia már nem az egy évvel ezelőtti Románia. Az embereknek másak az igényeik, nagyobban az elvárásaik, és ez így van rendjén” – adott hangot véleményének Klaus Iohannis.

AGERPRES/(RO – szerző: Florentina PEIA, szerkesztő: Nona JALBĂ; HU – szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter