Kíváncsinak lenni hasznos

Kíváncsinak lenni hasznos
Fizikusok, mérnökök, oktatók, diákok találkoztak hétfő este az Ady Endre Középiskola fizikumában Bihar megyei Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által kezdeményezett eseményen.

Bevezetőjében dr. Csuzi István, a Bihar megyei Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet: a tagság által elfogadott és támogatott programjavaslatok között kiemelt helyen szerepel különböző technikai tudást igénylő szakmák ismertetése a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal. Szerintük ugyanis nemcsak az ifjak állnak nehéz választás előtt, a szülők is érvekkel, jó tanácsokkal kell, hogy igazgassák végzős utódaik irányultságát, milyen szakma iránt lenne nagyobb nyitottságuk az adottságaik alapján. Ehhez viszont két lépcső legalább szükségeltetik: megismerni a kívánt szakma körvonalait, netán rejtelmeiből rátekintést kapni, valamint, ha már több mint kíváncsiság az érdeklődés, az egyetemek biztosítsák a kívánt szakokon a lehetőséget a továbbtanulásra. Ebből az EMT az első lépést felvállalná, és terveik szerint egy ismertető sorozat keretében tavasz végéig jó néhány szakma jeles művelője tartana egy-másfél órás bemutatót.

Kísérletek

Az első előadó dr. Bartos-Elekes István ny. fizikatanár volt, akinek közismert jelmondata, hogy a kísérletek nélküli fizika nem több egy értelmetlen képletgyűjteménynél, és ennek jegyében ezúttal egy kis ízelítőt nyújtott- ahogy is fogalmazott- abból a világból, amelyben él immár három negyed évszázada. Magáról röviden annyit mondott el: mindig a kíváncsiság vezérelte, a körülöttünk levő világ felfedezése. 1968-ban végzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tiszta fizika szakán, az első ilyen generáció tagjaként. Később sok helyen tanított, még Marokkóban is. 1985-ben a családja három-négy havi fizetéséből vett egy számítógépet, „belenézett”, és létrehozott egyik találmányát, az interfészt. Doktori munkáját 1987-ben védte meg, egy mágneses magrezonancia berendezéshez épített egy nem akármilyen mágnest.

Az összejövetelen több más, általa készített műszer, berendezés működését is ismertette, az egyszerű földi halandók által olyan ritkán hallott kifejezések, mondatok hangzottak el, mint például titrálás, harmonikusok szintézise, gerjesztés, Geiger-Müller cső vagy a szabadesés tanulmányozása stroboszkóppal.

A rendezvény második felében egyebek mellett arról esett szó: miért hasznos a duális oktatás, hogyan lehetne úgy módosítani a tanügyi rendszert, hogy a középiskolás diákok nagyobb érdeklődést tanúsítsanak az órákon, mi az összefüggés a fizikatanár, fizikus, mérnök szakmák közt? stb.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter