„Kívánatos, hogy a szakbizottságokban is többsége legyen a kormánykoalíciónak”

Az RMDSZ álláspontja szerint kívános lenne, ha a házelnökök a kormánytöbbséget képviselnék, ezáltal ugyanis jóval hatékonyabbá válna a törvényhozói munka, és így lehetne elkerülni, hogy a kormány sürgősségi rendeletekkel, felelősségvállalással kormányozzon, a Szövetség azonban csakis a házszabály, a törvények, és az Alkotmánybíróság erre vonatkozó korábbi döntése szellemében fog eljárni – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteki, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök-helyettes elmondta: a kérdést alaposan meg fogják vizsgálni, döntést pedig várhatóan hétfőn, a koalíciós tanács ülését követően hoznak majd.

Hozzátette: álláspontja szerint szintén kívánatos lenne az is, hogy a szakbizottságokban is többsége legyen a kormánykoalíciónak. Elfogadja ugyanakkor azt, hogy a függetlenek is részt vehessenek a szakbizottságok munkájában, annak ellenére, hogy nem híve a parlamenti képviselők migrációjának. Ez a probléma egyébként alapvetően a pártok problémája, ugyanis azt mutatja, hogy a román pártoknak nincsen jól elkülöníthető politikai programja. Úgy vélte, az erről kialakult vita alapvetően hasznos, hiszen alkalmat ad arra, hogy végre tisztázzák a házelnökök leváltása körül felmerült alkotmányjogi kérdéseket, valamint a függetlenek kérdését is.

Mint mondta, nem tart attól, hogy a képviselők csoportjának felduzzasztásával veszélybe kerülne az RMDSZ kormányzati jelenléte, ugyanis, mint fogalmazott, meggyőződése, hogy a szövetség kormányzati részvétele a kormánypártok kölcsönös érdekén alapul. – Az RMDSZ nincs versenyben sem a PD-L-vel, sem mással. Meggyőződésem, hogy a Szövetség kormányzati jelenléte nemcsak az általa biztosított szavazatok miatt számít: a magyarok jelenléte a kormányban ugyanis a belpolitikai viszonyok, a román-magyar kapcsolatok tekintetében, de nemzetközi szinten is fontos – hangsúlyozta Markó Béla.