Kitüntették a fiatal sportolókat

Kitüntették a fiatal sportolókat
Több mint negyven fiatal váradi sportolót tüntetett ki a nagyváradi önkormányzat.

 

A pénteki nagyváradi helyi tanácsülés megkezdése előtt adták át a díjakat azoknak a fiatal váradi sportolóknak és felkészítő tanáraiknak, akik helyi, országos, vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A pénzjutalommal is járó „A jövő bajnokai” díjat a városi tanács RMDSZ frakciójának kezdeményezésére alapította a nagyváradi önkormányzat a sporttehetségek és tanáraik támogatása valamint a város hírnevének öregbítése céljából. A ceremóniát Huszár István helyi tanácsos vezette le; a sportolóknak és felkészítő tanáraiknak járó díjakat, vagyis az okleveleket valamint a virágcsokrokat és az ajándékokat Ilie Boljan polgármester, Biró Rozália és Florica Chereches alpolgármesterek valamint a helyi tanács különböző frakcióinak képviselői adták át. A díjátadás végén Huszár István javasolta azt, hogy március 30-a legyen a Nagyváradi Sport Napja, melyet minden évben egy gála keretében ünnepelnének meg.

Díjazottak

A kitüntetett sportolók a következők voltak: Grozav Ligia és Lazăr-Fazecaş Bianca-Monica, Meheş Alexandru, Sidea Cristian, – atlétika, Barna Ruth és Florian Alexandra, Podelenczki Lorena, Petras Patricia, Bodea Răzvan, Pop Cristian Mircea, Pantea Ioana Mădălina, Farkas Bertalan, Benţe Denisa, – cselgáncs, Pop Francesca, Zegoicea Daniel – céllövészet, Ciuta Iulian – birkózás, Anton Andrada – ritmikus sportgimnasztika, Buzlea Ioana, Salay Tamás – úszás, Bara Ionel Basilio, Boras Anette Brigitta és Berenyi Evelyn – karate, a céllövő csapat: Molnár Eliza, Miclău Antonia, Pop Lorena, valamint az ifjúsági III. korosztályos és gyerek (97-98) korosztályos vizilabda csapat.

Pap István