Kitűnő borok seregszemléje Bihardiószegen

Kitűnő borok seregszemléje Bihardiószegen
Bihar megye – A helyi Zichy Gazdakör és az önkormányzat által immáron a XI. borversenyre került sor szombaton az érmelléki borvidék központjában, Bihardiószegen. Összesen 141 bormintát értékelt a zsűri, melyet tíz településről hoztak a borgazdák, közülük 97 minta helybeli borászok “terméke” volt.

 

 

Az idei borverseny is, mint történik az minden évben Bihardiószegen, a megye – de nemcsak – legjobb borászai között zajlott a nemes vetélkedő. Aki a borászatáról híres településen szervezett borversenyen sikeresen szerepel, az nyugodt lélekkel állíthatja magáról: nos, az idén is sikeres voltam. Bihardiószegen az idén egy újfajta zsűrizésnek lehettünk szemtanúi. Annak érdekében, hogy a 141 bormintát idejében, a beharangozott programot betartva értékeljék, a hat tagú zsűri két csoportot alkotva döntött a borok minőségéről. A döntészeknek – Kiss Zoltán, Kovács Lajos, Kaló Júlia, Hegyi Ádám, ifj. Csávossy György, Szoboszlai Hilda – sikerült a nem könnyű feladatot megoldani, az időpontokat betartania, aminek köszönhetően, este 8 órakor elkezdődhetett az eredményhirdetés.

 

Előadások, ismertetők

 

A két szervezőtől, Tolnay Gábortól és Várdai Józseftől megtudtuk, hogy a bihardiószegi borászok mellett Székelyhíd, Szentjobb, Hegyközszentimre, Bihar, Nagyvárad, Biharvajda, Mezőtelegd, Érmihályfalva, és a magyarországi Létavértes borgazdái hozták el nedűiket a megmérettetésre. A verseny elkezdése előtt dr. Bacsó László polgármester üdvözölte a megjelenteket, mindenkinek sok sikert kívánva a borászok diószegi seregszemléjén. Amíg a zsűri kóstolgatta, értékelte a borokat, néhány előadás, ismertető is elhangzott a község Művelődési Házában. Dr. Bacsó László mutatta be a jelenlévőknek Bihardiószeg község új címerét, dr. Szabó József helytörténész a Zichy családról tartott jól dokumentált előadást. A verseny résztvevőit, a zsűri tagjait, és minden jelenlévőt nagy szerettel köszöntöt Derzsi Ákos, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, aki feleségével érkezett az érmelléki településre.

 

A borszakértő

 

 

Amit kellemes volt tapasztalni – Bihardiószegen ez mindig így történik – a helyszínre érkezőket finomságokkal megterített asztal várta, melyről nem hiányzott a boroskancsó sem. Az épület alagsorában szákácsok – Jakab László, Szakál József, ifj. Szakál József, Furcsik Sándor és Bónis Elemér – szorgoskodtak, bográcsban főzték a beharangozott „különleges vacsorát”, melyből később alkalmunk volt annyit elfogyasztani „amennyi csak jól esett”. Azt is kellemes volt látni, amint a jelenlévő borászok egy-egy pohár bor elfogyasztására felkérve üdvözölték egymást, elbeszélgetve, a borokat kóstolva várták a zsűri döntését, mely este nyolc óra körül született meg. Az eredmény kihirdetés előtt a zsűri egyik tagja – a közismert borszakértő – ifj. Csávossy György értéklelte a borversenyre beküldött borokat. Hosszasan beszélt mindarról amit az ítészek észleltek, szóba hozva azokat a jó tulajdonságokat, melyeket a több órán tartott zsűrizés alkalmával tapasztaltak. A jó példák mellett megemlítette azokat a hiányosságokat, melyeket szerinte a borászok a következő időszakban ki kell küszöböljenek. A verseny végén, került sor a tombola sorsolásra. A fődíjat, egy hordót, Csikai Géza nyerte. Az est további részében a kitűnő hangulatról a nagyváradi Kovász zenekar, és Osváth József nótaénekes gondoskodott.

 

 

Eredmények, aranyérmes borok

 

 

Fehér száraz: Hegedüs Gábor (nagyarany, Érmihályfalva), Anca Alin (Diószeg), Nagy Sándor (Szentimre), Hegedüs István (Diószeg), Nagy Imre (Létavértes), Pîrvu Iosif (Diószeg), Tolnai László (+Zichy Kupa, Diószeg), id. Furcsik Sándor (Diószeg), Szűcs István (Diószeg), id. Kun Géza (Diószeg), Corbuţ Dan (Diószeg), Szilágyi József (Diószeg), Szűcs Sándor (Diószeg), Chifiriuc Regina (Bihar), Oláh Sándor (Székelyhíd), Galuţ Dorin (Nagyvárad), Corbuţ Romeo (Diószeg), Várdai József (Diószeg), Tolnay István (Diószeg), Beregi János (Mezőtelegd).

Félszáraz: Fábián Tibor (Diószeg), Hegedüs Szabolcs (Diószeg). Ebben a kategóriában a Zichy Kupát Szilágyi József nyerte.

Édes-aromás: Anca G. Vasile (Diószeg), Szilágyi József (+Zichy Kupa, Diószeg).

Vörös: Corbuţ Romeo (Diószeg), Anca G. Vasile (Diószeg), Balogh Dalma (Diószeg), Kovács Zoltán (Érmihályfalva), Mados Attila (+Zichy Kupa, Diószeg), Rittner Tibor (Diószeg), Corbuţ Dan (Diószeg), Anca G. Vasile (Diószeg), Kalmár Ákos (Diószeg).

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .