Kitörés a megszokottból

Kitörés a megszokottból
Nagyvárad – Alice Iliescu Unrelieved című tárlatát nyitották meg péntek este, a Visual Kontakt Egyesület Albacului utcai galériájában. A fiatal képzőművész a kolozsvári művészeti egyetemen végzett, s a doktorátusát is ugyanott szerezte meg, jelenleg pedig egyetemi adjunktus szintén Kolozsváron.

Kiállított munkái magasnyomással készültek, egyféle kísérletként, melynek során azt vizsgálta, hogy a tradicionális technikák újfajta közegekben – például polisztirén, vagy rétegelt lemez – hogyan érvényesülnek. Különféle anyagokat használt, különféle színhatásokkal dolgozott. „Unrelieved” – azaz kitörés a megszokott közegekből, de egyúttal feszültség is, új megoldások, régi alapelvek „szétszerelése”, ünnepélyesség és izgatottság, de egyúttal keresés és feszültségek, érzelmek és lelkiállapot közvetítése.
Amint Olimpia Bera, a tárlat kurátora elmondta, szeretnének többet együttműködni a képzőművésszel, hiszen a kísérletet elsődlegesen fontosnak tartják.

Neumann Andrea