ERDON Bulvár

2008.03.29. 12:46

A Hold, mint a végső nyughely

<p>Jövőre már a Holdat is választhatják végső nyughelyül azok, akik a Földön kívül szeretnék elhelyezni földi maradványaikat - írta szombaton az AFP francia hírügynökség. Az amerikai cég szolgáltatását igénybe vevő embereknek tízezer dollárjába kerül egy gramm hamu Holdra juttatása.</p>

A Celestis Inc nevű vállalat a terveik szerint 2009-ben kezdi meg a Holdon temetést két másik céggel együttműködve. A haláluk után a Holdra vágyó emberek hamvait tartalmazó kapszulákat egy leszállóegységben helyeznék el, ami Holdat érés után közös kriptaként őrizné a vállalkozó kedvű emberek földi maradványait. A cég egy gramm hamu Holdra juttatásáért tízezer dollárt kér, míg pároknak 30 ezer dollárért már 14 grammot visznek fel. Egy gramm hamu nagyjából egy százaléka annak, ami a halott hamvasztása után megmarad.

A Celestis egy amerikai és egy brit székhelyű céggel együttműködve kínálja majd szolgáltatását, amelyek versenyben vannak a harmincmillió dolláros Google X Prize-ért. Az internetes cég húszmillió dollárt ajánlott fel annak, aki képes a Holdra juttatni egy magánjárművet, aminek ötszáz métert kell megtennie a Hold felszínén, és képes videofelvételt küldeni a Földre. További feladatokért újabb milliók járnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!