Kisebbségi pedagógusképző központ

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének sajtóirodája a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.

„A 2015-ös költségvetés szavazásakor az RMDSZ-nek sikerült elérnie, hogy elkülönítsenek forrást egy kisebbségi pedagógusképző központra. Szabó Ödön parlamenti képviselőt az ügy állásáról nyilatkozott. – Nem mondhatnám, hogy ez egy normál emberi intézményszülés, hisz a kilenc hónapot már túlhordtuk, talán elefántbébi lesz belőle, de látjuk a születendő intézmény mozgolódását a román állami bürokráciában. Az alapot a 2011-es tanügyi törvény adja, ahol tételesen szerepel egy kisebbségi pedagógusközpont létrehozásának a feladata. Mint oly sok jó intézkedését a tanügyi törvénynek, ezt sem ültette gyakorlatba a végrehajtó hatalom. Lassan két éve annak, hogy a bürokrácia kerékkötéséből próbáljuk kiszabadítani az ügyet. Először megfelelő ingatlant kellett szerezni a központnak, ezt nagy nehezen sikerült kialkudni Nagyváradon a polgármesteri hivataltól az akkor még ellenzékben lévő Szövetségünknek. Fontos, hogy a váradi székhely egyben azt is biztosíthatja a majdan létrejövő központnak, hogy határ menti EU-s forrásokat is felhasználjon működéséhez, munkájához. Külön procedúra volt a tanügyminisztérium egyik zsebéből a másik intézmény-ingatlani zsebébe áthelyezni azt a nagyváradi iskolát, amely székhelye lesz a központnak, viszont ami a jó hír, hogy van bőven lehetőség a fejlesztésre, terjeszkedésre, önálló élettér kialakítására. Miután a központ székhelykérdését sikerült az ingatlanügyek útvesztőjéből kiszabadítani, jöhetett a következő lépés, a források biztosítása. Ennek érdekében a kormány által a 2015-ös évre beterjesztett költségvetési törvény módosítására tett javaslatot az RMDSZ elnöke, illetve szenátusi és képviselőházi frakcióvezetője, valamint a költségvetési bizottság tagjai.

Nehézkes együttműködés

A sikeresen végigvitt érdekérvényesítésnek köszönhetően a jelenlegi költségvetésben már van elkülönített forrás, és ha csak ezen múlt volna, már működhetne is az intézmény. Általában a sok jó ötlet megvalósításának a pénzhiány szab gátat, itt azonban nem a pénz volt az akadály, hogy eddig nem valósult meg, hanem a minisztériumok közötti nehézkes együttműködés, a bürokrácia. A tanügyminisztérium elkészítette ugyanis a tervezetet, de ahhoz, hogy kormányhatározat legyen belőle, másik három minisztériumnak is jóvá kell azt hagyni – mondta Szabó Ödön.
Hozzátette: először a munkaügyi minisztérium nézegette a tervezetet és engedte ki nehezen a kezéből, majd a pénzügyminisztérium mondta azt, hogy csak abban az esetben hagyja jóvá a működést, ha a tanügyminisztérium belefér a meglévő álláskeretbe, hiába van rá külön pénzügyi forrás. Végül az igazságügyi minisztérium botladoztatja, mondván, egy ideiglenes kormány nem hozhat új intézmény alapításáról döntést. Tehát ott tartunk, hogy lassan mindenki többször is végignézte, azonban most újra kell kezdeni az egészet, hisz új miniszterek vannak és a törvény szerint nekik kell aláírniuk a határozatot. Remélem ez nem tart megint egy évet, sőt mivel már a minisztériumi szakemberek jóváhagyták és ők nem változtak, ha a Jóisten is úgy akarja, akkor ebben az évben kiállíthatják a központ számára a születési bizonyítványt.
Szabó Ödön közölte: „Nem tartom korrektnek a román állam részéről, hogy a kisebbségek között különbséget tesz, és így például egy nemzetközi megállapodás révén a német közösség számára Medgyesen már rég létrehozták és a román állami költségvetésből finanszírozzák a saját anyanyelvi pedagógusképző központjukat, akkor, amikor például a magyar közösségnek az anyanyelvi oktatása teszi ki a kisebbségi közoktatás több mint 90 százalékát. Tehát egy jogegyenlőségre kerülhet ezzel a döntéssel sor. Fontos ugyanakkor, hogy egy újabb intézménnyel bővül az oktatási hálózatunk, egy felnőtt, pedagógus továbbképzési, oktatási központtal, mely immár a pedagógusok számára önálló képzési tereket nyújthat a már meglévő pedagógusházak tevékenységén túl. Az intézmény létrehozása utáni időszak lesz igazából a sorsdöntő, mert meg kell találni a megfelelő szakembereket és el kell érni azt, hogy a tervezett létszámon túl legyen lehetőség bővítésre, sőt úgy gondolom, szükségszerű fiók-központok létrehozása is Székelyföldön, talán a szórványban is, illetve a többi kisebbség számára majdan Kárpátokon kívül is, azonban ez egy későbbi döntés rész lehet akkor, amikor tevékenységében, intézményi szerkezetében megizmosodott a nagyváradi központ.”
Szabó Ödön többek között azért is bizakodó a központ létrejöttében, mert Kelemen Hunor szövetségi elnök a kormányfővel, Dacian Cioloșsal, amikor még kinevezése előtt tárgyalt, akkor ezt az ügyet is említette, és nem volt elutasító a hozzáállása.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter